Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője nyerte a tavaly év végén megszűnt túraautó-világkupa (WTCR) helyébe lépett túraautó-világsorozat, vagyis a TCR World Tour szombati idénynyitó futamát a Forma-1-es Portimaóban.

A 38 éves pilóta az első rajtkockából vághatott neki a 12 körös viadalnak, miután az időmérőn megszerezte a pole pozíciót. Michelisz jól startolt, az első kanyarban nem tudták megtámadni, majd a folytatásban magabiztosan őrizte a vezető helyet és rajt-cél győzelmet aratott a BRC Hyundai Elantrájával. Mögötte csapattársa, a tavalyi WTCR-bajnok Mikel Azcona lett a második, Rob Huff (Audi) pedig a harmadik.

Történelmi sikert aratott Michelisz Norbert 1

Michelisz győzelmével indult a túraautózás új korszaka. (Fotó: TCR Europe)

Miután a szombati időmérőt megnyerte, a vasárnapi második, szintén 12 körös versenyen a 10. pozícióból rajtolt. A futamon különböző okokból kétszer is a pályára küldték a biztonsági autót, így a mezőny végül 14 kört teljesített. Ennek során Michelisz két helyet tudott javítani, s nyolcadikként intették le.

Vasárnap Santiago Urrutiát (Lynk & Co) intették le győztesként, csapattársa, Thed Björk előtt, míg a dobogó alsó fokára Frédéric Vervisch (Audi) állhatott fel. A túraautó-világsorozat május végén, a belgiumi Spa-Francorchamps-ban folytatódik.