Az 1936-ban bemutatott Topolino a Fiat első modern városi autója volt. Mikroszkopikus méreteihez meglepően tágas belső tér és példátlanul áramvonalas forma társult; a húsz év alatt több mint félmillió példányban eladott apróság a városi közlekedés szakértőjévé tette a Fiatot, előkészítve a terepet a márka későbbi, még sikeresebb kisautói előtt.
A név kötelez: az újkori Topolinónak ugyanolyan forradalmi, formabontó modellnek illett volna lennie. Csakhogy erre sem keret, sem igény nem volt, ezért a Fiat másfelől közelítette meg a kérdést: készített egy költséghatékony, minimalista, szerethetően bumfordi járművet.
A műszaki leírást meg sem kell várnunk (egyelőre ugyanis ilyen nincs) ahhoz, hogy lássuk: a Citroën Ami, a Stellantis francia ágának törpe növésű sarja – pontosabban annak levetkőztetett verziója, a My Ami Buggy – áll előttünk. Az olaszok azonban nem volnának olaszok, ha nem rajzoltak volna még bájosabb külsőt az eleve nem túl komoly mopedautónak.
Más kérdés, hogy az a bájos külső nem a Topolino, hanem az eggyel későbbi Cinquecento vonásait – és ilyenformán a modernkori Fiat 500-ast – idézi, a türkiz fényezés és az ajtót helyettesítő, színházi kötélkordon pedig az 1950-es évek legvégének örömautócskája, a Fiat 500 Jolly Spiaggina előtt tiszteleg.
Hogy most aztán a Topolino megmarad ilyen hiperlátványos, a praktikumot teljesen félresöprő, vidám szerkezetnek, vagy műanyag ajtókat ölt magára, és ugyanúgy megpróbálja autónak álcázni magát, mint a Citroën Ami alapmodellje, még nem tudjuk. A válaszra aligha kell sokáig várnunk: bár a világpremier dátumát még nem közölte a Fiat, arra várhatóan heteken belül sort kerítenek.
