Nem először írunk a Velozzi manufaktúráról: a cég 2007-ben már bemutatott egy prototípust, amelyet a tervek szerint nagyteljesítményű elektromos hajtáslánccal hoztak volna forgalomba.
Azóta eltelt tizenhét év, a dizájn nem változott, a hajtáslánc viszont egy F1-ből átemelt, V12-es szívómotorból, és egy hatfokozatú Forma-1-es sebességváltóból áll. Hogy miért pont akkor váltottak vissza belső égésű hajtásra, amikor végre megfizethető és használható elektromos egységek állnak rendelkezésre, rejtély.
Ennél azonban sokkal nagyobb rejtély, ahogy a monocoque vázszerkezet és a karosszériapanelek készülnek: ezekhez ugyanis szénszál és – kapaszkodj meg – pókselyem kompozitját használják fel.
A technológiát az autógyártó névadó alapítója, Roberto Velozzi és Dr. Randy Lewis egyetemi kutató közösen dolgozták ki, és saját cégükön, a SPidey Tek vállalkozáson keresztül gyártják. Orvosi műszereket és ragasztóanyagokat készítettek már a géntechnológiai módszerrel előállított – a tényleges pókokat megkerülő –, rendkívül erős és könnyű anyagból, az autóipar azonban új terület számukra.
A Velozzi Hypercar 4,59 méteres hossza ellenére mindössze 888 kilót nyom, ami egy 1000 lóerős V12-es motor bír mozgásra. A motor legnagyobb fordulatszáma 11 000/perc, az autó álló helyzetből mintegy 3 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, elméleti végsebessége 370 km/óra.
Bár a gyártó erről nem tesz említést, de a paraméterek között olyan sok az egyezés – titán szelepek és hajtókarok, titán és inconel kipufogó rendszer, alumínium blokk és hengerfej, RAM szívórendszer -, hogy felmerül a gyanú: ugyanarról a Cosworth erőforrásról van szó, ami a Gordon Murray Automotive T.50 és T.33 szupersportkocsikban is dolgozik. Felmerül persze a kérdés, hogy hogyan növelték másfélszeresére a motor teljesítményét, de ezzel a kérdéssel majd foglalkozzunk akkor, amikor részletesebb információk állnak rendelkezésre.
Az autóból száz darab készül, olasz-brit koprodukcióban készül, vételára pedig 3 millió dollárnál, azaz egymilliárd forintnál indul.
