Nehezen átlátható kommunikációs stratégiát választott új generációs modellcsaládjainak bemutatására a Mini. Azt eddig is tudtuk, hogy mostantól minden háromajtós ferdehátú Mini Cooper néven fut, a motorokról pedig az utótag tájékoztat: E és SE, ha villanymotorról beszélünk, S, ha sportos benzinmotorról, és C, ha nem kiemelkedően nagy teljesítményű belső égésű erőforrásról van szó.
Most ez utóbbiakról kaptunk néhány alapinformációt. A Cooper C benzinmotorja háromhengeres, 156 lóerős, 230 Nm-es, álló helyzetből 7,7 mp alatt gyorsítja 100 km/órára az autót. A Cooper S négy hengeréből 204 lóerőt facsarhatunk ki, a legnagyobb forgatónyomaték 300 Nm, a 0–100 km/óra gyorsulást 6,6 másodperc alatt letudja az autó.
A belső égésű motorok hűtési szükségletéből adódóan az elektromos modell pajzsa helyett rácsot találunk az orron, amelynek vízszintes lemezei között a BMW-csoport legkisebb radarját helyezték el. Összesen tizenkettő érzékelő figyeli egyébként a benzines Mini Cooperek környezetét.
Az utastérben a legnagyobb különbség a sebességváltó lehetne, ám eddig nem látjuk annak jelét, hogy a Mini Cooper kézi váltóval is készülne valaha, így a benzinmotorokhoz csatlakozó erőátvitel pont ugyanolyan apró billenőkapcsolóval kezelhető, mint az elektromos változatokon. A padlón vezeték nélküli okostelefon-töltő polcot találunk, ami duplán célszerű, mivel a telefon egyben akár az indítókulcsot is helyettesítheti.
Részletes műszaki adatokat nem közölt benzines alapmodelljeiről a Mini, amint megteszi, megosztjuk veletek a tudnivalókat.
