A világ útjain közúti balesetben elhunytak éves száma csökkent ugyan, évi 1,19 millióra, de ez a szám még mindig nagyon magas – olvasható Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) globális jelentésében.
Percenként több mint két haláleset történik az utakon, amely naponta 3200 halálos áldozatot jelent.
A közúti balesetek évek óta vezető haláloknak számítanak világszerte, és főként az 5-29 év közötti korosztályt veszélyezteti. „A közúti közlekedési balesetek halálos áldozatainak tragikus száma a megfelelő irányba halad, lefelé, de közel sem elég gyorsan” – hangsúlyozta dr. Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója. 2010 óta az ilyen jellegű halálesetek száma 5%-kal, évi 1,19 millióra csökkent.
Az ENSZ-tagállamok közül 108 ország számolt be a közúti közlekedéssel összefüggő halálesetek számának csökkenéséről 2010 és 2021 között. Tíz országban sikerült több mint 50%-kal csökkenteni a közúti halálesetek számát: Fehéroroszország, Brunei, Dánia, Japán, Litvánia, Norvégia, Oroszország, Trinidad és Tobago, Egyesült Arab Emírségek és Venezuela. További 35 ország ért el jelentős előrelépést, 30-50% közötti értékben csökkentve a halálos esetek számát. A jelentés azt mutatja, hogy a globális közúti közlekedési halálesetek 28%-a a délkelet-ázsiai régióban, 25%-a a csendes-óceáni régióban, 19%-a az afrikai régióban, 12%-a az amerikai kontinensen, 11%-a a közel-keleti régióban történt. A mediterrán régióban és az európai régióban pedig a halálos esetek 5%-a történt.
Tízből kilenc haláleset alacsony és közepes jövedelmű országokban következik be, és ezekben az országokban aránytalanul magasabb a halálos áldozatok száma, ha összevetjük a járműveik és az utak számával.
A halálozás kockázata háromszor nagyobb az alacsony jövedelmű országokban, mint a magas jövedelmű országokban, ugyanakkor az alacsony jövedelmű országokban a világ gépjárműveinek mindössze 1%-a van.
2010 és 2021 között a gyalogoshalálozás 3%-kal, 274 000-re nőtt, ami a globális halálesetek 23%-át jelenti. A kerékpárosok halálozása közel 20%-kal, 71 000-re nőtt, ami a globális halálesetek 6%-át jelenti. Eközben a kutatások azt mutatják, hogy a világ útjainak 80%-a nem felel meg a gyalogosbiztonsági előírásoknak, és csak 0,2%-án van kerékpársáv.