A 2007-ben bemutatott GT-R a Nissan XXI. századi történetének egyik legfontosabb modellje, amely rendkívül hosszú, hatéves fejlesztési periódus után látott napvilágot, hogy ismét izgalmassá tegye a márkát és annak kínálatát az ügyfelek számára. Carlos Ghosn akkori cégvezető számítása bejött, az R35 kódjelű sportkocsi kultikus státuszt ért el, minden elképzelhető szakmai elismerést bezsebelt Japánban, Európában és az USA-ban. Jelentőségét jól mutatja, hogy még most, tizenhét év után is kívánatos – részben azért, mert a tömeggyártók azóta sem tudtak (nem is igazán próbáltak) ehhez fogható sportautót gyártani, részben pedig azért, mert a Nissan folyamatosan csiszolgatta ékkövét.

Különkiadásokkal búcsúzik a Nissan GT-R 1

Tizennyolcadik év azonban nem lesz, a Nissan nem várja meg, hogy nagykorúvá váljon a legenda: beszünteti a gyártását, helyet teremtve egy vadonatúj (jó eséllyel villamosított) modellnek.

A GT-R persze nem távozhat csendben, ezért most két limitált kiadás mutatkozott be, amelyekkel méltó módon inthetnek búcsút a mértékteremtő autónak. Ezek a szériák az észak-amerikai piacra korlátozódnak, ám biztosak vagyunk benne, hogy a zárásig minden jelentős piacon megjelenik majd legalább egy különkiadás.

Különkiadásokkal búcsúzik a Nissan GT-R 27

A két széria közül a GT-R T-spec Takumi Edition lesz a drágább, közel 152 ezer dollárt (56 millió Ft) kérnek érte. A nevében jelzett takumi kézműves mesterek munkássága előtt tisztelgő modellek motorterében aranylemezt helyeznek el, arra gravírozzák rá pirossal az adott példány erőforrását összeszerelő mester nevét.

A T-spec Takumi Edition másik különleges jellemzője a lila fényezés és a zöld belső tér egyedi kombinációja. A keréktárcsák aranyszínűek, a fékek karbon-kerámia kivitelűek.

Sportosságra összpontosító fivérével ellentétben a GT-R Skyline Edition inkább a modell hangulatát, a japán táj varázsát igyekszik visszaadni, ami 20 ezer dollárral (7,4 millió Ft) olcsóbbá teszi. Kívül-belül különleges kék színben pompázik – a Bayside Blue karosszériaszínt egyébként még az R34-es, előző generációtól örökölte meg a GT-R.

Különkiadásokkal búcsúzik a Nissan GT-R 28

Ami a jövőt illeti, a Nissan már többször utalt arra, hogy a tavaly év végén bemutatott Hyper Force tanulmányautó több volt egyszerű formai játéknál – más kérdés, hogy valóban 1000 kW (1360 LE) összteljesítményű elektromos hajtáslánccal és szilárdtest-akkumulátorokkal érkezik-e a GT-R utódja, vagy racionálisabb folytatást képzel el sportos zászlóshajójának a Nissan.