Noha az AMG GT modellcsalád csúcsát ma a plug-in hibrid E Performance verzió jelenti, a puristák számára továbbra is rendelkezésre áll a villamosítástól mentes, szimplán turbómotoros AMG GT 63. Ez utóbbiból készítette el most a Pro verziót az AMG, és ez esetben nem csupán egy hangulatfestő szócskáról van szó. A Pro modellt tényleg olyanoknak szánják, akik tudnak és akarnak is nagyon sportosan vezetni.

Nem magamutogató kezdőknek való ez az autó 1

A mérnökök módosították a motorvezérlő szoftvert, így 585 lóerő helyett 612 áll a pilóta rendelkezésére, a maximális forgatónyomaték 800 helyett 850 Nm. Az extra erő különösen a felsőbb sebesség-tartományokban érvényesül. Míg 0-100 km/órára ugyanúgy 3,2 mp alatt gyorsul a Pro, mint a mezei GT 63, viszont 0-200 km/óránál már fél másodpercet ver rá (11,4 helyett 10,9 másodperc.) A végsebesség 317 km/óra.

Nem magamutogató kezdőknek való ez az autó 93 

Ehhez az extrém igénybevételhez megfelelő hűtés is kell, ezért a két első kerékdob előtt egy-egy radiátort helyezett el az AMG. Az alacsony és magas hőmérsékletű hűtőköröket egyaránt megerősítették. A hajtáslánc kardinális elemei, így a központi osztómű, valamint az első és hátsó differenciálmű az eddigi passzív helyett aktív hűtést kap; a hűtőközeget elektromos szivattyú keringeti.

A fenéklemez légvezető csatornái, valamint a fékburkolatok egyaránt új kialakítást kaptak, hogy hatékonyabb legyen a fékrendszer hűtése.

Nem magamutogató kezdőknek való ez az autó 94

A menetszél nem csak hűtési szerepet tölt be: az első kötény nagyobb lett, a kiegészítő légterelő elemek festetlen szénszálas kompozitból készültek. Az aktív első légbevezető rendszer, az aerodinamikailag optimalizált fenéklemez-kialakítás, valamint a fix hátsó szárny (mind alapfelszerelés) jóvoltából több mint 30 kg-mal csökkent az első tengelyre ható felhajtóerő. Hátul pont ellenkezőleg: 15 kg-mal nőtt a leszorítóerő, amiben olyan, kívülről nem látható megoldások is szerephez jutnak, mint a fenéklemezen, az első és a hátsó tengely magasságában elhelyezett, kiegészítő légterelő idomok.

Nem magamutogató kezdőknek való ez az autó 95

Az extra dinamika, no meg a csúcsmodell státusz miatt alapfelszerelés a karbon kerámia fékrendszer, a 420 mm-es elülső tárcsák a legnagyobbak, amit az AMG ma bármire szériában felszerel. A 21 colos, kovácsolt keréktárcsákra Michelin Pilot Sport 5 abroncsokat szerelnek, de felár nélkül kérhető Michelin Pilot Sport Cup 2R Cup abroncs is.

A végére maradtak az esztétikai extrák: a külső karbon-csomag (első kötény, küszöbök, diffúzor és szárny), a fekete féknyergek, az AMG Performance ülések és kormánykerék.

Nem magamutogató kezdőknek való ez az autó 96

Kattints ide, ha videón is megnéznéd a Mercedes-AMG új csodafegyverét!