A Vezess szeptember elején számolt be arról, hogy kerékpársávok építése kezdődött Magyarország egyik legforgalmasabb kétszer egysávos főútján Dunaharaszti és Taksony között. A Magyar Közút korábban azt közölte, hogy az 510-es út érintett szakaszán csak a kerékpársávokkal kapcsolatos építési munkálatok zajlanak annak ellenére, hogy az útburkolat a társaság szerint is évek óta rossz minőségű, és felújítást igényel.

Ugyanezen a héten a Magyar Közút egy másik beruházás kapcsán közleményt adott ki arról, hogy kizárólag szakmai szempontok miatt költ 3,3 milliárd forintot egy jelenleg napi pár száz autós forgalmat bonyolító, négy számjegyű út (4413) hat kilométeres szakaszának újjáépítésére.

Ebben a közleményben egyebek mellett azt írta a Magyar Közút, hogy ennek az útnak a felújítása szakmai szempontok miatt azért fontos, mert később, „a 47-es főút leendő fejlesztési munkáihoz kapcsolódó, teljes útzár miatti forgalomszervezési munkák miatt stratégiai fontosságú lesz.” A társaság a közleményében külön kiemelte, hogy a 47-es főúton naponta 17 470 egységjármű közlekedik, így ehhez hasonló forgalmat kell majd szükség esetén elvezetnie a 4413-as jelű útnak.

Győzött a józan ész, lesz felújítás az 510-es úton 2

Az 510-es egyik olyan szakaszán, ahol a terelés ehhez megfelelően kialakítható volt, már eleve az aszfalt felmarása után kezdtek neki a kerékpársávok kialakításának

Az 510-es út közvetve vagy közvetlenül akár 70-80 ezer ember közlekedését is befolyásolhatja a fővárosi agglomerációban, a napi forgalma pedig minimális eltéréssel megegyezik a 47-esével. Ennek kapcsán megkérdeztük a közútkezelőtől, hogy milyen szakmai szempontok szóltak amellett, hogy a 47-eshez hasonlóan szintén napi 17 ezer egységjárműves forgalmat bonyolító 510-esen úgy történjen meg a kerékpársávok kialakítása, hogy azzal párhuzamosan a burkolat felújítását nem végzik el? Arra is kíváncsiak lettünk volna, hogy amennyiben az 510-es út felújítása valamikor a jövőben felkerülne egy támogatási projektlistára, kivitelezhető lenne-e ez a beruházás úgy, hogy a jelenleg is építés alatt lévő kerékpársávokat ne kelljen ismét megbontani.

A szeptember 4-én küldött kérdéseinkre választ ugyan nem kaptunk, de úgy tűnik, végül győzött a józan ész, és a kerékpársávok építésével együtt mégis megtörténik az útburkolat felújítása. Ezt Dr. Szalay László, Dunaharaszti polgármestere jelentette be a Haraszti aktuális szeptemberi adásában. (A videó a témánál indul.)

Sikerült megegyeznünk a Magyar Közúttal. Bár a társaság feladata lenne, nem várunk tovább arra, hogy egyedül oldják meg ezt a problémát”

– fogalmazott a polgármester. „A Magyar Közút adja az aszfaltot, mi pedig kifizetjük a munkadíjat, ez körülbelül 50 millió forint lesz. Ez a munka azt követően tud megvalósulni, hogy az út két szélén megépültek a kerékpársávok. A beruházás végén egy tökéletes útszakaszt fogunk nemcsak a dunaharasztiak, hanem mindenki más rendelkezésére bocsátani.”

A polgármester szerint az építkezés rendben halad, és reméli, hogy a beruházás a tervezett időben befejeződik. Ezt eredetileg novemberre becsülték.

A Magyar Közút válasza

A Magyar Közút kérdéseinkre október 7-én az alábbi választ küldte: „Ahogy korábbi válaszunkban is jeleztük, a kerékpárút építése Dunaharaszti Város Önkormányzatának beruházásában, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül valósul meg. Tehát az önkormányzat célzottan a kerékpárút létesítésére pályázott és kapott európai uniós forrásokat. Természetesen volt tárgyalás arról is, hogy a kerékpársávok közötti útfelület rendbetétele is szükséges lenne, azonban az építés alatt lévő kerékpárút és a főút két külön műszaki egységet képez és csak külön projektént kezelhető. Jelenleg előrehaladott tárgyalások folynak Dunaharaszti Város Önkormányzata és társaságunk között az 510-es főút kerékpársávval érintett szakaszán a meglévő burkolat javításának közös forrásbiztosítással történő megvalósítására. A burkolatjavítási munkák a tervek szerint a kerékpársáv kiépítésével egy időben valósulhatnak meg idén. A tervezett beavatkozásokig a közlekedők türelmét és megértését kérjük!”