Senki nem ismeri jobban az autók tényleges nyűgjeit, mint azok, akik a javításukkal foglalkoznak, akár szerelőként, akár garanciális szolgáltatóként. A brit Warrantywise egy fokkal ennél is mélyebben lát bele a helyzetbe, hiszen használt autókra kínálnak meghosszabbított garanciális csomagokat.
A cég most összeállított egy listát a portfóliójukba tartozó 3-10 autóról. Csak azokat a típusokat vették figyelembe, amelyből legalább 250 példány esik ebbe az életkortartományba. Ezekre az autókra azt vizsgálták, hogy 2021 augusztusa és 2024 augusztusa között hányszor volt szükség beavatkozásra, az életkort és futásteljesítményt a javítások időpontjában, valamint a javítás időigényét.
Ezek alapján állt össze az alábbi lista, amely megbízhatóságuk alapján rangsorolja a legkevésbé problémás tíz szabadidőjárművet. Meglepő, hogy sem a Suzuki, sem a Toyota nem került fel a listára, pedig más, hasonló összesítésekben jól teljesítenek ezeknek a márkáknak a szabadidőjárművei.
10. BMW X3 (71 pont)
Leggyakrabban az elektromos rendszerekkel fordulnak elő hibák, a generátor meghibásodásától kezdve a kábelek korróziójáig. A szoftverhibák sem ismeretlenek.
10. Hyundai Tucson (71 pont)
Legtöbbször a sebességváltókkal akad gond, azon belül is a manuális egységek nehéz kapcsolhatósága, illetve csúszása okoz nehézséget. Az automata váltók időnként késlekedve kapcsolnak.
8. Hyundai ix35 (72 pont)
Míg az utódmodellnél a váltó, az ix35-ösnél a tengelykapcsoló hajlamos elrontani a vevők kedvét.
8. Nissan Juke (72 pont)
Az öregebb 1,6-os modellek CVT-váltói gyakran okoznak fejfájást.
6. Renault Captur (75 pont)
Elektromos hibákkal találkozhatunk a legtöbbször; ezek a hajtáslánctól a számítógépeken át a klímavezérlésig bármit érinthetnek.
5. Ford Ecosport (77 pont)
Legtöbbször a turbó meghibásodása fordult elő a panaszok között, de a csikorgó fék, a rángató váltó és a nehezen zárható ajtók is fent vannak a hibalistán.
4. Kia Sportage (78 pont)
Különösen sok probléma akad a tengelykapcsolóval.
3. Dacia Duster (79 pont)
A legváltozatosabb elektromos hibák fordulhatnak elő, az indító akkumulátortól a generátoron át az indítómotorig, a kábelektől a biztosítékokon át a gyújtásig.
2. Mitsubishi Outlander (81 pont)
A futómű okozhat gyakran problémát, ami különös odafigyelést igényel az olyan országokban, ahol általában rossz minőségűek az utak.
1. Honda CR-V (85 pont)
A generátor, és általában az elektromos rendszerek igényelhetnek javítást.