A sáros, csúszós út alaposan feladja a leckét a sofőröknek a csapadékos, őszi időszakban, azon belül is a betakarítási idény alatt. Ebből következik, hogy a sárfelhordás főként a termőföldek melletti országutakon fordul elő – és mint kiderült, a mezőgazdasági munkagépek által felhordott sár el nem takarítása következményekkel is járhat.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Haon.hu érdeklődésére hangsúlyozta: a jogszabály értelmében minden közlekedő felelőssége, hogy megelőzzék az útburkolat szennyeződését. „A jogszabály általánosan tiltja a szennyezést, nem tesz különbséget sár, termény, motor- és gázolaj, trágya, úti szemét stb. között” – magyarázta a közútkezelő.
Ha ennek ellenére valahol sáros az út, annak takarítását kézi erővel vagy seprűs kocsival végzik, ami – a munka nagyságrendjétől függően – 100 ezer forintjába kerül a társaságnak. Ilyenkor a Magyar Közút – amennyiben ismeretlen a tettes – feljelentést tesz, ha viszont még a helyszínen tartózkodik az, aki összepiszkolta az utat, felszólítják, hogy takarítsa le. Útellenőreik egyébként rendszeresen járják a 31 ezer kilométer hosszú országos közúthálózatot.
Azt is jelezte a közútkezelő, hogy a sárfelhordással kapcsolatos lakossági bejelentéseket telefonon a megyei diszpécserszolgálatok, írásban pedig az E-Ügyfélszolgálaton, azaz a Magyar Közút internetes felületén fogadják.