Tanulmányautó formájában a Mercedes-Benz már tavaly adott némi ízelítőt abból, milyen lesz a CLA következő, harmadik generációja, ami a tervek szerint 2025-től kerül gyártásba – és mint azt még a Concept CLA Class bemutatóján megtudtuk, elképzelhető, hogy a típus marad a kecskeméti üzem gyártósorán.
Sok még a homályos folt az új CLA-t illetően, de abban már biztosak lehetünk, hogy a stuttgarti gyártó tartotta a szavát azzal kapcsolatban, hogy a tanulmányautóhoz viszonyítva radikális változásra már nem kell számítani. Megjelentek ugyanis az első hivatalos fotók a véglegesnek szánt modellről, amit először a napokban Franciaországban megrendezett, 39. Festival ďHyères divat-, fénykép- és kiegészítő-művészeti kiállításon lepleztek le – igaz, még álca mögé bújva:
Alapvető formáját tekintve követi elődeit, azaz négyajtós szedán, de kupés tetőívet használ. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az új CLA-osztály lesz az első modell a Mercedes kínálatában, mely négyféle – a szedán mellett egy shooting brake és két crossover – karosszériával az új, már teljes mértékben az elektromos autókra kifejlesztett Mercedes Modular Architecture (MMA) platformra épül.
A CLA harmadik nemzedékének egyik legnagyobb vonzereje a 750 kilométeres hatótávolság lehet, melyet a 800 V-os feszültségen üzemelő, 250 kW-os töltés felvételére képes rendszer minden bizonnyal 65-70 kWh-s akkumulátorokkal fog biztosítani. Van rá esély, hogy az elektromos mellett plug-in hibrid hajtással is gyártani fogják, de először 238 lóerős villanymotorral fog debütálni a piacon.