Amerikának mindenből, így a motorsport-ikonokból is megvan a sajátja: Le Mans helyett Daytona, Forma-1 helyett IndyCar, Dakar helyett Baja 1000.
Mégis, amikor a Toyota megépítette a RAV-X tanulmányautót, a Gazoo Racing színvilágát és a márka immár rutinszerű Dakar-győzelmeit említették ihletadó forrásként. Hogy mi lehet a háttérben, azzal most ne foglalkozzunk, inkább lássuk, miről szól a tanulmányautó.
Például a következő, hatodik kiadású RAV4-esről? Részben igen, hiszen ebben a szériában már aligha kerül sor jelentős fejlesztésekre, ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a koncepciójármű teljes egészében a mostani modellre épül – még akkor is, ha a szűkebbre vett lámpatesteket tekinthetjük egyfajta előrejelzésnek.
Az autót megemelték és kiszélesítették, masszív kartervédő lemezt és vonószemeket kapott, a motorteret, a kerékdobokat átjárja a szél – bár magukat a fékeket nem méretezték extrém teljesítményre. Hátul masszív tetőszárny zárja a képet, a keréktárcsákon durva mintázatú terepabroncsok feszülnek.
A Toyota a RAV4 plug-in hibrid verzióját tartotta átépítésre alkalmasnak, ami a nagy tömeg ismeretében nem szerencsés, a mély tömegközéppont miatt már jobb választás, a 302 lóerős rendszerteljesítmény pedig egyértelműen azokat szólítja meg, akik a számok bűvöletében élnek.
A címben felvetett kérdésre visszatérve: a RAV-X műszaki szempontból nyilvánvalóan nem az új generációs RAV4 előfutára, ugyanakkor elképzelhető, hogy a Toyota kiszélesíti a modellcsalád tudását, és megfontolja egy, a terepen otthonosabban mozgó variáns kifejlesztését.