Ne másolj másokat – erre intette munkatársait anno a Jaguar alapítója, és ehhez az útmutatáshoz tér most vissza a márka. Miután a napokban beharangozták a brand teljes arculatváltását, most bemutatkozott az új, tisztán elektromos modellgenerációk előfutára, a Type 00, amely nem tanulmányautó a szónak abban az értelmében, hogy nem készül belőle szériamodell. Helyette egy négyajtós gran turismóval rajtol a Jaguar Electric Architecture (JEA) platform, amelyre a márka új generációs elektromos modelljei épülnek majd.
A JEA platformról nem sokat árult még el a Jaguar, de két fontos paramétert megkaptunk: a WLTP-norma szerinti hatótávolság 770 kilométer, illetve 15 percnyi gyorstöltéssel 321 kilométerre elegendő energiát tud felvenni a rendszer – azaz 1000 kilométeres távon elég egy negyedórás pihenőt tartanunk, ha messzire utaznánk.
Ezek fejlesztési célértékek, de jól mutatják, hogy a Jaguar ambiciózusan közelíti meg az elektromos átállás kérdését – nem is tehetnek mást, hiszen a villanyautók piaca a földbe állt, a világ kormányai nem hajlandók tovább finanszírozni az általuk kitűzött célok megvalósítását, anyagi támogatás nélkül pedig nem versenyképesek az elektromos járművek.
Hogy a Jaguar hogyan küzd meg ezzel a hangulatváltozással, majd kiderül. Az viszont bizonyos, hogy az arculat, amit a Type 00 előrevetít, nem mindennapi. Nagyon hosszú orr mögött, elnyújtott tetővonal alatt foglalnak helyet az utasok. A karosszéria minimalista, díszítések jóformán nincsenek rajta. Hátsó szélvédő sincs, helyette kamerákon keresztül kapjuk a képet a mögöttes forgalomról.
Az utastérben három rézszínű léc fut végig hosszában, kettő az ablakok alatt, egy pedig középen, kettéválasztva a teret és a digitális kijelzőket is. Utóbbiak használaton kívül elbújnak, hogy minél letisztultabb képet mutasson a beltér.
A réz mellett két másik természetes anyag határozza meg a Jaguar Type 00 belső környezetét. Az egyik a travertin mészkő, amelyből az ülések lábazatát faragták ki, a másik pedig a szövetkárpitozás, amiből az ülések és a padló mellett a hangszórókra is jutott.
Jó ideje játszik már az autóipar az illatpatronokkal, a Jaguar ezt is új szintre emelte. Egy táskában három totemet helyeztek el (sárgaréz, travertin mészkő és alabástrom kivitelben), és ezeket a műszerfali aljzatukba helyezve nemcsak a fények és az illatok, de a képernyők grafikája és az elektromos hajtáslánc hangzásvilága is megváltozik a belső térben.
Az utastér fölé napfénytető feszül, de nem átlagos: egyrészt a karosszériaszínnel azonos festést kap az üveg, másrészt finom mintázatot vetít a beltéri elemekre.
A pink és babakék színből arra következtethetnénk, hogy fiúknak és lányoknak eltérő kivitelben dolgozta ki koncepciójárművét a Jaguar, de erről szó sincs: a rózsaszín autó a világpremier helyszínéül szolgáló Miami Art Deco építészetével kacsint össze, míg a kék egy, az 1960-as években közkedvelt Jaguar-árnyalatot kelt életre.
Kattints ide, ha megnéznéd a Type 00-t bemutató két rövid videót!