A középiskolás járművezetők képzésére és vizsgájára vonatkozó hatályos jogszabályok alapján az elsősegélynyújtás demonstrációs oktatásának szakmai megvalósítója az OMSZ. A mentőszolgálat határozza meg a demonstrációs képzések tartalmát, tematikáját, delegálja az oktatókat és együttműködik a kijelölt intézményekkel, ahol a közúti elsősegélynyújtás demonstrációs képzéseit szervezik.
A köznevelésben és a szakképzésben tanuló végzős diákok számára már elérhető az ingyenes, B kategóriás gépjárművezetői elméleti tanfolyam. A tanulók számára egyéb elemek mellett biztosított a jogosítványszerzéshez kötelező online elsősegélynyújtás-tanfolyam elvégzésének lehetősége és az online vizsga is.
A csomag része még az elsősegély demonstrációja is, amelyet az OMSZ szakemberei tartanak az iskolákban. Az OMSZ munkatársai ismertetik és bemutatják a mentőhívás protokollját, a baleseti segítségnyújtás biztonságos módszereit, megtanítják a legfontosabb életmentő mozdulatokat, fogásokat, valamint a félautomata defibrillátor használatát.
A négyórás demonstrációs elsősegélynyújtó-oktatás során (az e-learning elméleti tananyagára építve) a gyakorlati beavatkozásokra fókuszálva fejlesztik a diákok életmentő kompetenciáit és segítő szemléletét, bátorságát. Az első képzések december 2-án indulnak Budapesten és Százhalombattán.
A program amúgy egyelőre nem túl népszerű. Nyolcból egy diák jelentkezett arra a programra, amelynek keretében ingyenes KRESZ- és elsősegély-oktatásra lennének jogosultak: