A Geely-csoport göteborgi dizájnstúdiója álmodta meg a márka két, már ismert típusával, a 001 szedánnal és az X szabadidőjárművel közös platformra épülő Zeekr 7X vonalait.

A Zeekr márka új arculatát elsőként alkalmazó, 479 centiméteres SUV mátrix LED fényszórókat és teljes LED-es zárófényeket kapott, a 21 kerekeken álló autó orrában 66, farában 539 liternyi poggyásznak jut hely.

Újabb autót hoz Európába a Volvo testvérmárkája 1

Az utastér a nyújtott tengelytáv jóvoltából tágas. Ülésből csak öt van, így bőven jut hely mindenkinek. Az ajtókat villanymotor mozgatja, az első ülések hűthetők, fűthetők és még masszíroznak is.

Az új generációs Quallcom Snapdragon chipre épülő infotainment rendszer a leggyorsabb, amit a Zeekr eddig kínált. Ugyanez igaz a navigációs rendszerre és a kezelőfelületre is. A központi érintőképernyő 16 colos, felárért 36,2 colos, kiterjesztett valóságú head-up kijelző is kérhető.

Újabb autót hoz Európába a Volvo testvérmárkája 19

Van mesterséges intelligencia alapú hangvezérlés, a vezetőtámogató rendszereket 11 kamera és egy radarrendszer szolgálja ki, a számos biztonsági és kényelmi funkción belül többek között teljesen automatikus parkoló szolgáltatást is kapunk – illetve kapnak a holland, svéd és norvég ügyfelek, mert egyelőre csak ebben a három országban lesz kapható a modell.

A fedélzeti szoftverek vezeték nélküli kapcsolaton keresztül frissíthetők, illetve új applikációk is letölthetők.

Újabb autót hoz Európába a Volvo testvérmárkája 20

Akkuból és villanymotorból egyaránt többféle választható. A belépő modell egy 310 kW-os (421 lóerős) hátsó motort kap, a hatótávolság akkutól függően 480 vagy 615 kilométer. A két villanymotoros variáns összesen 470 kW-ot (639 LE) bocsát a vezető rendelkezésére; ez a modell 3,8 másodperc alatt gyorsul 0-100 km/órára. Az összkerékhajtású variáns offroad üzemmódot is kínál, valamint kérhető aktív légrugózással, amely akár 45 mm-rel megemelheti a hasmagasságot.

Újabb autót hoz Európába a Volvo testvérmárkája 21

A kisebbik akkucsomag 75 kWh kapacitású, lítium vas-foszfát kémiájú egység, míg a nagyobbik, nikkel-mangán kobalt felépítésű akku 100 kWh kapacitást kínál. A fedélzeti töltő 22 kW-os, az egyenáramú töltést pedig akár 480 kW-tal tudja fogadni az autó. Már 360 kW-tal bámulatosan gyorsan tölt azonban az autó: a kisebbik akku 13, a nagyobbik 16 perc alatt jut el 10%-ról 80%-ra – ez marginálisan lassabb csupán annál, amit a szeptemberi előzetes bemutatáskor vizionált a cég.

Újabb autót hoz Európába a Volvo testvérmárkája 22

Az autóra 5+5 év gyártói garanciát adnak (a második ötnek a folyamatos márkaszerviz-látogatás a feltétele), az akkucsomagra nyolc év a kapacitás-garancia.