Egyelőre kevesen vannak Magyarországon, akik személyes tapasztalatokkal rendelkeznek az elektromos autózással kapcsolatban. Azok viszont, akik már kipróbáltak ilyen járművet, inkább pozitívan értékelték: a válaszadók 14 százalékának jó élmény volt e-autót vezetni, és mindössze 3 százalék jelezte, hogy nem tetszett neki – derült ki a Chery Group megbízásából készült felmérésből.
A kutatás egyik legfőbb tanulsága, hogy az elektromos járművek gyártóinak további edukációs tevékenységet kell folytatniuk annak érdekében, hogy bővüljön az e-autók piaca hazánkban. A megkérdezettek közel fele érdeklődik az e-autózás iránt, míg 53 százalékuk nem tervezi, hogy ilyen járművet vásároljon.
A válaszadók közel negyede jelezte, már gondolt arra, hogy e-autót vegyen, de még nem hozott végső döntést, ötöde pedig úgy nyilatkozott, hogy bár még nem gondolt erre a lehetőségre, de lát esélyt arra, hogy a jövőben elektromos járművet vegyen. A kérdőívet kitöltők mindössze 3 százalékának van már most is e-autója.
Ha úgy tették fel a kérdést, hogy mennyit lenne hajlandó elektromos autóra költeni a válaszadó, már árnyaltabb volt a kép: itt a megkérdezettek közel fele (48 százalék) nyilatkozott úgy, hogy nem venne ilyen járművet. Azok többsége (28 százalék), akik költenének egy ilyen autóra, 5 és 10 millió forintot fordítanának erre a célra átlagosan. A válaszadók 6 százaléka költene tízmillió forintnál is többet e-autóra.
A kutatás során rákérdeztek arra is, hogy mit tartanak az elektromos autók legnagyobb előnyeinek és hátrányainak a magyarok. A hátrányok között a jóval magasabb ár vezet, ezt a kérdőívet kitöltők 30 százaléka tartja az elektromos járművek legnagyobb negatívumának. A nem megfelelő töltési infrastruktúrát a válaszadók közel negyede, míg a kicsi hatótávolságot valamivel több mint ötöde emelte ki.
A nem megfelelő szervizhálózat és emiatt túl drága javítás a megkérdezettek 13 százalékánál merült fel lehetséges problémaként. A felmérésben résztvevők tizede gondolja azonban úgy, hogy semmilyen hátrányuk nincs a belső égésű motorral szerelt járművekkel szemben.
Az előnyök között a legtöbben (33 százalék) azt emelték ki, hogy az e-autók nem szennyezik úgy a környezetet, mint a benzines vagy dízel járművek. A válaszadók valamivel több mint ötöde a csendességüket tartja a legnagyobb előnyüknek, 15 százalék pedig azt, hogy olcsóbb a fenntartásuk, mint a belső égésű motorral szerelt autóknak.