Megkezdte a termelést az a vadonatúj villanyautó-gyár, amelyet az Audi és a kínai állami autógyártó, a FAW Group vegyesvállalata épített az ötmillió lakosú Csangcsun városában. Ez az első olyan Audi üzem Kínában, amely kizárólag az új generációs PPE platformra épülő, tisztán elektromos modelleket épít. A termelés a Q6L e-tron modellcsaláddal indul, majd később az A6 e-tron speciális, kínai piacra adaptált verziójával bővül a paletta.

Emberszabású robotok dolgozhatnak ebben a gyárban 1

A mintegy háromezer hús-vér embert és 800 ipari robotot alkalmazó üzemben teljes körű gyártás zajlik, illetve itt szerelik össze a gyár termékeibe kerülő nagyfeszültségű akkumulátorokat is. Évente több mint 150 ezer autó gyártásával számol az üzem.

Emberszabású robotok dolgozhatnak ebben a gyárban 35

A gyárat nem egészen két és fél év alatt építették fel, az elejétől fogva digitális technológiák bevonásával. Már a gyártási rendszer kialakításában szerepet kapott a digitális iker technológia – azaz a termelés minden mozzanata valós időben, virtuálisan modellezhető, megfigyelhető, illetve módosítható. A gyárat először egy háromdimenziós digitális modell formájában építették fel, majd ezt folyamatosan frissítették az építkezés előre haladtával.

Emberszabású robotok dolgozhatnak ebben a gyárban 36

Az üzem működését integrált informatikai megoldást támogatja majd, minden folyamat egymással összekapcsoltan működik, és folyamatosan adatokat fejleszt és tárol a Volkswagen-csoport felhőjében. Ezzel hatékonyabbá tehető a termelés. A szállítási rendszerek önvezetők, a raktárkészlet-gazdálkodás automatizált. A jövőben elképzelhető, hogy ennél is messzebb megy az Audi, és humanoid robotokat állít munkába a gyártósorok mentén; az ehhez szükséges technológiák fejlesztésére már együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá a pekingi humanoid robotikai innovációs központtal.

Emberszabású robotok dolgozhatnak ebben a gyárban 37

Érdekes egyébként, hogy miközben Kínában villanyautó-gyárat nyit az Audi, Európában épp bezárni készül egyet: a brüsszeli üzem kálváriájáról az alábbi linkre kattintva olvashatsz.