Egy évvel ezelőtt ezerdarabos búcsúszériával szerette volna a sírba küldeni utolsó V8-as modelljét a Dodge. A Durango SRT 392 AlcHemi azonban túlságosan népszerűnek bizonyult – legalábbis ezzel magyarázza az autógyártó, hogy az eredeti tervekkel ellentétben a 2025-ös naptári évben is gyártásban marad a nyolchengeres nagy SUV.

Mégsem nyugdíjazza a V8-ast az izomautók gyártója 1

Az SRT 392-ben szolgálatot teljesítő, 482 lóerős 6.4 V8-as HEMI blokk ugyan tényleg búcsúzik, a kínálatban marad viszont a széria két másik nyolchengerese. Az egyik a Durango R/T kivitelhez kínált 5,7 literes, 365 lóerős HEMI V8-as, a másik viszont az ikonikus Hellcat blokk, azaz a kompresszoros 6.2 V8-as, amely csaknem kétszer ekkora: 720 lóerős csúcsteljesítménnyel büszkélkedhet.

Ez a motor értelemszerűen nem új fejlesztés: 2021 óta kapható (egy év szünettel) a Durangóhoz, amely így a világ legerősebb három üléssoros szabadidőjárműve.

Mégsem nyugdíjazza a V8-ast az izomautók gyártója 53

Dodge Durango SRT Hellcat

A Dodge Durango egyébként 1997-ben mutatkozott be, és már első generációjából is készült nagy teljesítményű V8-assal szerelt sportváltozat. A modell első két szériája alvázas szerkezetű, pick-up alapú modell volt, a jelenlegi, harmadik kiadás viszont – amely egyébként 2011-ben mutatkozott be, így idén már tizennégy éves konstrukció – a korabeli Jeep Grand Cherokee-vel közös önhordó platformra épül. Így nyugdíjazása tulajdonképpen már időszerű, azonban ha a Durango távozik, azzal a V8-as motoroknak is végleg búcsút int a Dodge.

Mégsem nyugdíjazza a V8-ast az izomautók gyártója 54

Dodge Durango R/T