Erős hajrával zárult az előző év, hetvenezer fölé nőtt tavaly a tisztán elektromos járművek száma Magyarországon – közölte az Energiaügyi Minisztérium.

A közlekedési nyilvántartási adatok alapján 2024-ben minden korábbinál több, összesen majdnem 22 ezer tisztán elektromos jármű kapott zöld rendszámot Magyarországon. A legnagyobb hányaduk, több mint 20 ezer darab személyautó volt. Az állomány 2023-ban 14 ezer darabbal bővült.

A sorozatos rekorddöntések jelentős részben a vállalatok e-autó-beszerzéseit támogató kormányzati programnak köszönhetők. A február óta futó kiírásban már több mint 5400 személyautó, kisteherautó és kisbusz megvásárlásához kértek a cégek több mint 21 milliárd forint támogatást.

A 30 milliárd forintos keretösszeg bő felét mostanra szerződésekben lekötötték, közel hatodát pedig ki is fizették a nyerteseknek. A gazdasági társaságok március végéig pályázhatnak a járművenként 2,8-4 millió forint állami hozzájárulásra.

A 70 ezer tisztán elektromos jármű arányát érzékeltetve: csak tavaly 121 607 új személyautó állt forgalomba Magyarországon, amely 13 859 darabbal több a 2023-as adatnál. Magyarországon több mint négymillió a forgalomban lévő járművek száma, a KSH (még 2023-as) adataiban 4,168 millió darab szerepel.