Variawa és navigátora, a francia Francois Cazalet 3:16:52 óra alatt teljesítette a 327 kilométeres etapot, a pilóta pedig ezzel egy két nappal ezelőtti csúcsot adott át a múltnak. Az első szakaszon ugyanis a hozzá hasonlóan Toyotával versenyző, 22 éves Seth Quintero diadalmaskodott. Kedden Variawáék mögött a Guerlain Chicherit, Alex Winocq francia kettős lett a második, Quintero és Dennis Zenz pedig a harmadik.
A címvédő és a versenyt azóta feladó Carlos Sainz felborulása után a kilencszeres ralivilágbajnok Sébastien Loeb sem úszta meg baleset nélkül: a francia versenyző a keddi szakasz 12. kilométerénél borult fel és törte össze csúnyán a Dacia Sandridert, majd bár tovább tudott hajtani, többször is meg kellett állnia. Loeb ezzel több mint egyórányi hátrányt szedett össze, majd a nap végén kiderült, hogy nem tudja folytatni a viadalt.
Az összetettben élen álló Henk Lategan kedden valamivel több mint 7 és fél percet kapott a szakaszgyőztestől, de így is megőrizte éllovas pozícióját, igaz, az ötszörös Dakar-győztes katari Nasszer al-Attijah hátránya csak 7:17 perc a második pozícióban.
A motorosoknál a spanyol Lorenzo Santolino volt a leggyorsabb kedden, megelőzve a címvédő Ricky Brabecet, valamint az összetettben második Skyler Howest. A prológon és az első két gyorsaságin diadalmaskodó Daniel Sanders majdnem 15 perccel volt lassabb a győztesnél, az összetettben pedig két perc alá csökkent az előnye Howesszal szemben.
A kamionosoknál a Qualisport Scaniájával szereplő Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió a győztes InstaTrade Loprais Team mögött 1:20:02 órás hátránnyal a 15. helyet szerezte meg. A Classic géposztályban Hamza Péter és Kalmár András a 47., Mikucza Tamás és Bakó András pedig 88. lett.
A Dakar-rali szerdai szakaszán Al Henakijahból Al Ulába hajt a mezőny, a gyorsasági szakasz távja 415 kilométer lesz.
3. szakasz, Bisa-Al Henakijah (327 km), autósok:
1. Saood Variawa, Francois Cazalet (dél-afrikai, francia, Toyota) 3:16:52 óra
2. Guerlain Chicherit, Alex Winocq (francia, Mini) 33 másodperc hátrány
3. Seth Quintero, Dennis Zenz (amerikai, német, Toyota) 1:48 perc h.
az összetettben:
1. Henk Lategan, Brett Cummings (dél-afrikai, Toyota) 19:04:53 óra
2. Nasszer al-Attijah, Edouard Boulanger (katari, francia, Dacia) 7:17 perc hátrány
3. Mattias Ekström, Emil Bergkvist (svéd, Ford) 9:34 p h.
motorosok:
1. Lorenzo Santolino (spanyol, Sherco) 3:44:34 óra
2. Ricky Brabec (amerikai, Honda) 4:01 perc h.
3. Skyler Howes (amerikai, Honda) 4:10 p h.
az összetettben:
1. Daniel Sanders (ausztrál, KTM) 20:09:54 óra
2. Howes 1:57 perc hátrány
3. Ross Branch (botswanai, Hero) 2:05 p h.