Carrera, Carrera S, Carrera GTS – nagyjából hatvan éve ugyanabban a jól kitalált lépcsőben követték egymást a Porsche 911 család tagjai. 2024-ben azonban nagy változás történt: a GTS hibrid hajtásláncot kapott, és ezzel óhatatlanul elidegenítette magától ügyfeleinek egy részét.

Ezzel a Porschéval visszamehetsz az időben 1

Azok pedig, akik nem szerettek volna a villamosítás útjára lépni, jelentős teljesítményvákuumban ragadtak: egyszerűen túl nagy volt az ugrás a 450 lóerős Carrera S és az 541 lóerős Carrera GTS között.
Mostanra megoldotta a problémát a Porsche: a 2025-ös Carrera S ugyanúgy 480 lóerős, mint a hibridizáció előtt a Carrera GTS volt.

Ezzel a Porschéval visszamehetsz az időben 23

Ezzel lemásolták a 2018-as modellváltás körülményeit, amikor a vadonatúj 911-generációt indító Carrera S büszke 450 lóerejével utolérte a korábbi GTS-t.

A 30 lóerős növekményt új turbófeltöltőkkel, optimalizált töltőlevegő-hűtővel, valamint egy sor további módosítással érték el. A megújult 911 Carrera S mindössze 3,3 másodperc alatt gyorsul 0-100 km/órára, végsebessége 308 km/óra – a hibrid átállás előtti GTS modell 3,4 másodpercet, illetve 311 km/órát regisztrált.

Ezzel a Porschéval visszamehetsz az időben 24

A Carrera S elöl 20, hátul 21 colos kerekeket kap, sportkipufogót szerelnek alá, a fékrendszert a korábbi GTS modelltől vette át (elöl 408, hátul 380 mm-es tárcsák.) Alapáras a nyomatékvektor-szabályozás. Felárért kérhető karbon-kerámia fékrendszer, továbbá PASM sportfutómű, 10 mm-es ültetéssel és hátsókerék-kormányzással egyetemben.

Ezzel a Porschéval visszamehetsz az időben 25

A Carrera S utasterében fekete bőr borítja a felületek többségét, beleértve a hátsó üléseket is, amelyek a kabriónál szériatartozékok, a kupéhoz pedig külön, de ingyen rendelhetők. Ha szeretnénk, akár a kesztyűtartó fedelét, az oldalsó paneleket, sőt, az ülések lábazatát is bebőrözi a Porsche, akár kontrasztos öltésekkel megvadítva, ha arra vágyunk.

Ezzel a Porschéval visszamehetsz az időben 26

Alapáras a mátrix LED fényszóró, de feláras annak a nagy felbontású verziója; fizetni kell továbbá az első tengelyt megemelő fekvőrendőr-barát rendszerért, illetve a Sport Chrono csomagért.