Folytatódik a sebességhatárok csökkentése Budapesten, ezúttal a Budai alsó rakpart kerül sorra. A Tímár utca és a Rákóczi híd közötti – csaknem 8 kilométer hosszú – útszakaszon január 10-től a 70 és 50 km/h-s útszakaszok váltakozása helyett egységesen 50 lesz a megengedett legnagyobb sebesség. Ezalól kivétel a Nagyszombat utcai kijelölt gyalogátkelőhely és kerékpárút-átvezetés környezete, ahol marad az alacsonyabb, 40 km/h-s sebességhatár.

A sebességhatár felülvizsgálatát és módosítását többek között az indokolta, hogy az érintett útszakaszon 2019 és 2023 között összesen 51 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési esemény történt. Ezek közül egy halálos, 15 súlyos és 35 könnyű sérüléssel végződött. A turisztikai célpontoknál – például az Angelo Rotta rakparton és az A38 Hajó környezetében – fokozott gyalogosforgalom is tapasztalható.

Fontos úton csökkentik a sebességet Budapesten 1

A Budai alsó rakparton a 70 km/h-s sebességet a gyakorlatban eddig is csak éjszaka vagy a hajnali órákban (amikor jellemzően rosszabbak a látási viszonyok) lehetett elérni, mivel napközben hosszabb szakaszokon is jellemző a torlódás. Az alacsonyabb sebesség éjszaka és hajnalban a közlekedésbiztonság javítása mellett többek között a zajterhelést is csökkenti.

A Budapesti Közlekedési Központ már 2024-ben is több helyszínen csökkentette a megengedett legnagyobb sebességet, legutóbb decemberben történt hasonló intézkedés.