Magyarországon és a világ számos más országában – sőt, valójában az egész világon – a Tesla Y a legnagyobb számban eladott villanyautó, így vélhetően sokan várták izgatottan a 2025-ös modellfrissítés részleteit.

A cég nem aprózta el a módosításokat, azok az esztétikumra, a praktikus részletekre és a műszaki tartalomra is kiterjednek. Kezdjük az utóbbival, hiszen ez a legfontosabb, még ha nem is látható.

Mostantól ugyanis a padló teljes hátsó részét egyetlen elemként formálják meg – korábban hetven elemből szerelték azt össze, ahogy egyébként az autóipar jóformán összes többi autógyártója is teszi. A gigacasting eljárás nem csak gyorsabbá, de olcsóbbá és pontosabbá is teszi a gyártást.

Megújult Magyarország kedvenc villanyautója 27

A mindennapi használat során az új konstrukció kevesebb rezgést és kedvezőbb áramlástani jellemzőket (azaz kisebb légellenállást és alacsonyabb szélzajt) eredményez, ami a hatótávolság növekedésében is megnyilvánul.

A Tesla 3%-os növekményt jósol az összkerék-hajtású, nagy hatótávolságú változat esetében, ami nem hangzik soknak, ám mivel 533 kilométerről indultunk, ez 16 kilométeres javulást és 549 kilométeres új értéket jelent.

Megújult Magyarország kedvenc villanyautója 28

Persze puszta műszaki fejlesztésekkel még egy Teslát sem lehet mindenkinek eladni, ezért a látványra is ráfeküdtek a tervezők.Az autó orrát a legújabb divathoz igazított, faltól-falig LED-sáv uralja, hátul szintén összekötötték a lámpatesteket. A lökhárítók is módosultak mindkét végen.

Állítólag a futómű és a gyári szerelésű abroncsok is változtak, de az nem egyértelmű, hogy miből adódik a 4,8 helyett 4,3 másodperces gyorsulás 0-ról 100 km/órára.

Megújult Magyarország kedvenc villanyautója 29

Az utastérben hátul megjelent egy 8 colos érintőképernyő, amely multimédiás tartalmak elérésére, és videojátékok játszására szolgál. Az elsődleges infotainment monitor 15,4 colos.

Ami nem változott, az az ötszemélyes utastér, bár állítólag készül a hétüléses kivitel is.

Megújult Magyarország kedvenc villanyautója 30

A fentiekkel egy baj van csupán: a megújult Tesla Model Y egyelőre csak Ázsiában és Óceániában elérhető, ezért is szerepelnek kínai feliratok a képernyőkről készített fotókon. A később nyilvánvaló megérkező európai kivitelek műszaki adatai egyelőre nem ismertek.