Hazai piacán 23 000 eurótól, Franciaországban 10 híján 25 ezertől indul a Bigster, a Dacia első kompakt SUV-ja. Bár a magyarországi költségekre vonatkozó, végső következtetést ebből nem vonhatunk le, mégis számoljuk át forintra, mert fura dolgot kapunk: az új Dacia belépő ára valahol 10 millió forint körül alakul.
Ilyen drágán még egyetlen típusát sem kínálta a Dacia, beleértve a tisztán elektromos Springet is. Erre különösen büszke lehet amúgy a cég, hiszen pont az a Spring lényege, hogy olcsón biztosít elektromos mobilitást – belépő ára a francia és a román piacon egyaránt 16 900 euró. A magyar árat direkt hagyjuk most, mert az arányok a fontosak. Azok pedig erősek: Franciaországban például a legolcsóbb Bigster csaknem kétszer annyiba kerül, mint a legolcsóbb Sandero (€12 990.)
Szóval a Bigster drága, ha azt nézzük, Dacia, de olcsó, ha a méretosztály egyéb ajánlataihoz mérjük. Hozza a márkára jellemző sémát, azaz nagyjából annyiba (kicsit talán kevesebbe) kerül, mint más márkák eggyel kisebb crossoverei. Igaz ez akkor is, ha az alapmotoron túltekintve feljebb lépünk, ameddig csak lehet: a 155 lóerős full hybrid hajtáslánc (ennél erősebb motort még soha nem építettek Daciába) automata váltóval 29 700 eurótól elérhető a franciaországi kereskedésekben; ennyiért jellemzően másutt hibrid városi SUV-ot sem lehet kapni.
Ennél is fontosabb talán, hogy a 140 lóerős alapmotor (már ez önmagában példa nélküli a Daciánál) felár nélkül kérhető azonos teljesítményű LPG/benzin kettős üzemű kivitelben. Jól jelzi az Eco-G gázüzemű technológia cégen belüli hangsúlyát, hogy minden felszereltségi szinten, még a kínálat csúcsán is elérhető, míg a 130 lóerős, összkerékhajtású konfiguráció a négylépcsős kiviteli struktúrának csak a második és harmadik szintjén áll rendelkezésre.
A legeslegdrágább Dacia Bigster – hibrid, automata, Journey felszereltséggel – 31 700 euró, azaz szűk 13 millió forint. Szürreális még leírni is ezt az összeget egy Dacia esetében, de ezért kapunk tetősíneket, sötétített hátsó oldalablakokat, 18 colos alufelnit, motorosan behajtható külső tükröket, motoros állítású vezetőülést, motoros csomagtérajtó-nyitást, kulcs nélküli nyitást, vezeték nélküli telefontöltőt, kétzónás automata klímát. Ha megfeszülünk, és minden extrát belepakolunk az autóba, a 19 colos kerekektől a panoráma napfénytetőn át a kéttónusú fényezésig, a fém küszöbbetéttől a parkoló csomagig, akkor is nehezen jutunk el 35 ezer euróig – legyen ez mondjuk 15 millió forint.
A legnagyobb kérdés persze az, hogy hogyan alakul a Bigster értéktartása, hiszen mindent összevetve ennek – no meg a mindennapok során nyújtott szolgáltatások minősége – fényében kell értékelni az árát. Első pillantásra úgy tűnik, a Dacia új zászlóshajója esetében is tudta tartani magát a szokásos márkafilozófiához, az pedig majd kiderül, hogy ez ebben a nagyobb léptékben is működik-e.