A MÁV tavaly több mint 1,1 millió személyszállító vonatot közlekedtetett, ötből négyet késés nélkül – olvasható a vasúttársaság szombati közleményében.

A MÁV statisztikái szerint 2024-ben a magyar vonatok menetideje körülbelül 95,5 millió perc volt, ami több mint 181 évnek felel meg. Erre jutott mintegy 3,6 millió percnyi (6,9 év) késés, ami a teljes menetidőhöz viszonyítva 3,8 százalékos arány.

Ezzel a vasúttársaság ismét megdöntötte a saját negatív rekordját, ugyanis 2023-ban 3 millió percnyi, azaz 5 év 8 hónapnyi késést halmozott fel. Fontos adalék az adatok értelmezéséhez, hogy a MÁV 2017 óta más módszertan szerint vezeti a késési statisztikáit, így azokban csak a legalább 6 perces késéseket tüntetik fel.

A késéseket azzal magyarázták, hogy a vármegye- és országbérletek bevezetése, majd a tarifareform hatására azonban 2024-ben már jóval többen és jóval többet utaztak a MÁV-csoporttal, mint korábban – bár továbbra sem annyian, mint a világjárvány utáni években –, ami nagyobb igénybevételt jelent az egyre inkább elöregedő pályahálózatnak és járműállománynak is.

Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán további részletes adatokat közölt a vasúti szerelvények pontosságából. Ezekből kiderült, hogy a több mint 1,1 millió szerelvény 78,47 százaléka, 892 945 darab közlekedett pontosan, tehát 6 percnél kevesebbet késett. Az összesítés szerint

  • 569 vonat 120 percnél is többet,
  • 3 637 vonat 60-120 percet,
  • 16 326 vonat 31-60 percet,
  • 50 879 vonat 16-30 percet, míg
  • 173 592 vonat 6-15 percet késett.

Hogyan teljesített a MÁV-csoport 2024-ben? Tavaly a vállalatcsoport – különösen a vasút – a közéleti viták...

Közzétette: Hegyi Zsolt vezérigazgató, MÁV-csoport – 2025. január 31., péntek

Kiemelték azt is, hogy a vonatok 5,9 százaléka, azaz 67 656 járat késett 20 percnél többet. Ez az a lélektani határ, ami fölött júniustól a MÁV visszafizeti a jegyár egy részét – a késési biztosítás részleteiről korábban a Vezess is beszámolt:

Arról is megemlékezett a MÁV közleménye, hogy a HÉV-ek pontossága 2024-ben is kiemelkedő, 99,6 százalékos, ami „világviszonylatban is a legpontosabb szolgáltatások közé emeli az elővárosi vasutat”. Tavaly a MÁV-csoport több mint 12 millió autóbusza közlekedett, ugyancsak magas, 97,7 százalékos pontossággal.