Az előző, harmadik kiadású Superb elsőként kapott – a 2019-es modellfrissítés alkalmával – hálózatról tölthető hibrid (PHEV) hajtásláncot a Škoda palettáján. A technológiát nem demokratizálta a cseh gyártó, kisebb típusaiba nem került konnektoros hibrid; a 2024-es, második kiadású Kodiaq viszont már egy új generációs hajtásláncot kapott.

Ezt építették be a Superbbe is ‒ nincs ebben semmi meglepetés, már a 2023-as világpremier alkalmából bejelentették, hogy az 1,5 literes TSI motorra épülő, 204 lóerős hajtáslánc megjelenik a márka nagyautójában is –, azt viszont nem mondták, hogy mikor.

Nos, most. Pontosabban 2025 második negyedévétől, de rendelni már most is lehet, akár Magyarországon is.

Ismét van konnektoros nagyautó a Škodánál 11

A rendszerteljesítmény a korábbi 218 helyett 204 lóerő, miközben a villanymotor ugyanúgy 85 kW maximális teljesítményre képes, mint korábban. Ennél fontosabb, hogy a Škoda megduplázta az akkumulátor kapacitását: 13 helyett 25,7 kWh az új (bruttó) érték, így az elméleti elektromos hatótávolság immár nem 56, hanem több mint 120 kilométer.

Tölteni váltóáramról 11, egyenáramról 50 kilowattal lehet, előbbi 150 perces töltési időt ad 0‒100 százalékra, utóbbi 26 perc alatt juttat el 10-ről 80-ra.

Ismét van konnektoros nagyautó a Škodánál 12

Magyarországon három felszereltségi szinten rendelhető a mai naptól az autó, indulóára 19 237 000 Ft.