Kompresszió-gyújtású hidrogénmotort fejleszt technológiai partnerével közösen a korábban Ssangyong néven ismert KGM.
A projektben a Phinia nevű, észak-amerikai vállalkozás francia leányvállalatával működik együtt a koreai autógyártó, amely azóta, hogy új tulajdonosa, a KG Mobility kimentette a csőd karmaiból, komoly szárnyalásba kezdett. Vadonatúj formai filozófiát dolgoztak ki, bemutatták tisztán elektromos hajtásláncunkat, és hamarosan – még az év vége előtt – megérkeznek a konnektoros hibrid (PHEV) modellek is.
Az együttműködés annak a dél-koreai kereskedelmi, ipari és energetikai minisztérium (Motie) által indított, nemzeti projektnek képezi a részét, amely csekély szénlábnyomú technológiák fejlesztését célozza meg, hogy csökkentsék az üvegházhatást erősítő gázok kibocsátását, illetve szélesebb körben a koreai gazdaság szénlábnyomát.
A Phinia a hidrogén és dízelüzemű hajtástechnológiák specialistája. Ebben a projektben egy kétliteres dízelmotor alapjait felhasználva építenek H2-üzemű, azaz működése során semennyi szén-dioxidot sem kibocsátó erőforrást. Úgy tűnik, hogy a motor a KGM portfóliójából érkezik, de a befecskendezőket és a vezérlést a Phinia szállítja majd.
A motorhoz mindenesetre járművet is társítanak majd, amiről megint csak nem tudni semmit azon kívül, hogy a hatótávolsága meghaladja majd az 500 kilométert.
A tervek szerint egyébként a későbbiekben egy hatótávolság-növelővel szerelt, villanymotoros modell is készül majd a hidrogén üzemű erőforrás köré – ebben vélhetően a H2-motor tölti majd be a generátor szerepét.
Képeinken a KGM Musso és annak dízelmotorja látható