Szinte semmit sem érzett meg az európai autóipar válságából a Ferrari, ugyanis a maranellói márka eladások és bevételek tekintetében is rekordévet zárt 2024-ben. Tavaly 13 752 autót adott el, ami csekély, 0,7 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest, viszont ezzel párhuzamosan a nettó bevétele 11,8 százalékkal 6,7 milliárd euróra nőtt.

Busás jutalommal hálálja meg a sikeres esztendőt dolgozóinak a Ferrari: a vállalat ötezer olaszországi alkalmazottja fejenként 14 400 eurós, átszámítva csaknem 5,8 millió forintos bónuszban részesül – ezt Benedetto Vigna, a vállalat vezérigazgatója erősítette meg, amiről az ANSA hírügynökség számolt be.

Nem a mostani az első alkalom, amikor a Ferrari ennyire bőkezűen bánik a munkavállalóival, akik a csakugyan sikeres 2023-as esztendő után 13 500 eurós jutalmat vihettek haza. Jól érzékelteti a prémium nagyságrendjét, hogy az összegből majdnem egy vadonatúj – igaz, alapfelszereltségű – Fiat Panda ára is kijön, mint arra a Motor1.com rámutatott.

Az olasz sportautó-gyártó számára a következő két év is eredményesnek ígérkezik, ugyanis annak, aki új Ferrari vásárlására adná a fejét, egészen 2027-ig kell várnia, hogy meg is kapja, olyan hosszú a várólista. Erről itt írtunk részletesen: