A kínai Nio megkezdte új zászlóshajójának, a tisztán elektromos ET9-nek a gyártását. Az autó egyik újdonsága a 900V-os elektromos hálózat, a másik pedig a teljes egészében elektronikus kormánymű (steer-by-wire).
Az autó redundáns elemként sem alkalmaz hagyományos, mechanikus kormányoszlopot. A kormányzási parancsokat a kormánykerékkel összekapcsolt jeladó továbbítja a kormánymű működtetőjének.
A kormánykeréken létrejövő visszajelzés, illetve a kormányáttétel mind elektronikus formában szabályozható, így szabadon variálható is, akár menet közben.
A Nio ET9-nek ráadásul nem csak az első, de a hátsó kerekei is kormányozottak, természetesen ezek is tisztán elektronikus úton.
A Nio még 2022-ben kötött fejlesztési együttműködési megállapodást a ZF német beszállítóval, ennek eredményeként valósult meg az elektronikus kormánymű. A ZF más partnereknek is szállít – egy európai gyártóval már aláírt erre vonatkozó megállapodást, és mások is komolyan érdeklődnek.
A Nio ET9 első körben egyetlen dupla villanymotoros, összkerékhajtású konfigurációban megvásárolható, ez 520 kW (707 LE) csúcsteljesítményre képes. Akkumulátora 100 kWh kapacitású darab, amely 600 kW-tal tölthető, vagy ha ennél is gyorsabban mennénk a dolgunkra, cserélhető is (méghozzá mindössze 144 másodperc alatt) a Nio erre a célra létesített állomásain.