Az észak-amerikai közlekedésbiztonsági szervezetek, az IIHS és az NHTSA statisztikái szerint az USA közútjain az elmúlt öt évben drámai mértékben nőtt a halálos balesetek aránya: jelenleg egymilliárd mérföldre (1,6 Mrd kilométer) 2,8 baleseti halál jut. Nem azonos persze az egyes típusok megoszlása ezen belül – vannak kockázatosabb és kevésbé veszélyeztetett járművek.

Kapásból azt mondanánk, a nagy teljesítményű sportautók okozzák a legtöbb halálos balesetet, és ez darabszámra vetítve talán így is van, ám ezekből az autókból viszonylag keveset adnak el, és viszonylag keveset is használják őket tulajdonosaik. A statisztikákban így is magasan szerepelnek, ám nem ezek uralják a mezőnyt, hanem – kapaszkodj meg! – az unalmas kisautók.

Ezek a legveszélyesebb autók 15

Chevrolet Corvette

Az iSeeCars.com a fent említett szervezetek adatait kielemezve arra jutott, hogy bár a modern autók tele vannak biztonsági és vezetőtámogató rendszerekkel, jellemzően gyorsabban vezetünk, és sokkal több minden tereli el a figyelmünket, mint korábban.

Ezek a legveszélyesebb autók 16

Mitsubishi Mirage

A kisautók részben méretükből adódóan veszélyeztetettek, hiszen kisebbek a gyűrődőzónák, és kisebb a tehetetlenségük is. A szakértők szerint azonban más oka is lehet kitettségüknek: beleolvadnak a forgalomba, és egyszerűen nem veszik őket észre az emberek.

A harmadik nagy csoportot a túlméretes szabadidőjárművek alkotják, ahol elsősorban a magas tömegközéppontból adódó borulékonyság okozhat problémát.

Ezek a legveszélyesebb autók 17

Porsche 911

A felmérés nem győzi hangsúlyozni, hogy ezek az autók egyébként jellemzően kiváló minősítést szereztek a törésbiztonsági vizsgálatokon, és rendelkeznek minden szükséges vezetőtámogató rendszerrel.

Ezekben az autókban halnak meg leggyakrabban az utasok (forrás: iSeeCars)

  Modell Kategória Halálos baleset / 1,0 milliárd mérföld Átlaghoz (2,8) képest
1 Hyundai Venue városi SUV 13,9 4,9x
2 Chevrolet Corvette sport 13,6 4,8x
3 Mitsubishi Mirage városi 13,6 4,8x
4 Porsche 911 sport 13,2 4,6x
5 Honda CR-V Hybrid kompakt SUV 13,2 4,6x
6 Tesla Model Y SUV 10,6 3,7x
7 Mitsubishi Mirage G4 városi szedán 10,1 3,6x
8 Buick Encore GX kis SUV 9,8 3,4x
9 Kia Forte kompakt 8,1 2,9x
10 Buick Envision kompakt SUV 8,0 2,8x
11 Kia Soul kis SUV 7,3 2,6x
12 Toyota Corolla Hybrid kompakt 7,3 2,6x
13 Chevrolet Camaro sport 7,3 2,6x
14 Nissan Versa kompakt 7,2 2,5x
15 Kia K5 középkat. 7,1 2,5x
16 Kia Seltos városi SUV 6,8 2,4x
17 Ford Bronco SUV 6,6 2,3x
18 Ford Bronco Sport SUV 6,2 2,2x
19 Dodge Charger sport 6,1 2,1x
20 Toyota Prius kompakt 5,9 2,1x
21 Tesla Model S kompakt SUV 5,8 2,0x
22 Infiniti Q50 középkat. 5,8 2,0x
23 Toyota Venza kompakt SUV 5,6 2,0x
Ezek a legveszélyesebb autók 18

Mitsubishi Mirage G4