Tizenegy éve jelent meg a Toyota Mirai, a japán cég első sorozatgyártású hidrogén tüzelőanyag-cellás járműve (FCEV). Ezt követte 2020-ban a következő széria, amely nem csak modellként, de hajtástechnológiában is új generációként jelentkezett. A Mirai MK3-ról egyelőre nincs szó, viszont itt a harmadik kiadású tüzelőanyag-cellás hajtáslánc, amelyet a személyautók mellett kifejezetten nehéz haszonjárművekbe szán a Toyota.
A pontos paraméterekre még várni kell néhány napot, de addig is elárulták, hogy miben nyújt majd többet az új generációs rendszer – mindenben.
A várható élettartama megközelítőleg kétszerese lesz a jelenleginek, a karbantartásmentesre tervezett tüzelőanyag-cellás rendszer a Toyota szerint a modern dízelmotorokhoz mérhető, problémamentes üzemeltetést és nagy futásteljesítményt ígér. A hatásfok 20 százalékkal javult, azaz takarékosabb lesz (és ezzel párhuzamosan nő a hatótávolság), és persze olcsóbb is lesz, köszönhetően egy sor új részletmegoldásnak és gyártástechnológiai innovációnak.
A lényeg, hogy az új rendszerrel a nehéz haszonjárművek üzemeltetőit célozza meg a Toyota, ezért is kommunikálják azt, hogy főbb paramétereiben összemérhető a dízelekkel a rendszer. Az sem mellékes, hogy kompaktabb is lett a jelenlegi generációnál, azaz csökken a beépítési méret, azaz jobb helykihasználást tesz lehetővé, ami kulcsfontosságú az áruszállításban.
A hidrogén tüzelőanyag-cellás járművek elterjedéséhez nem elég a jármű: töltőhálózat is kell. Ezen is dolgozik a Toyota: