A latin-amerikai újautó-piac 44 százalékát adó Brazíliában köt házasságot a Renault-csoport és a Geely-csoport, hogy kölcsönösen erősítsék egymás pozícióit. A megállapodás értelmében a francia autógyártó Paraná államban működő üzemeiben fognak készülni a Geely új generációs, részben és teljesen elektromos típusai, amiket azután a Renault do Brasil kereskedői hálózata fog forgalmazni a hatalmas országban.

Az Ayrton Senna nevét viselő ipari komplexum négy üzemében évente összesen 320 ezer személyautót és 60 ezer könnyű haszonjárművet gyártanak, a 2,5 négyzetkilométeren elterülő létesítmény 2016 óta nem termel hulladékot, és 2023 óta minden elektromosenergia-igényét napelemekből fedezi.
Mindezt jelentős, de összegszerűen eddig nem meghatározott beruházással támogatja meg a Geely, amely kisebbségi tulajdonrészt szerez a Renault brazíliai tevékenységeiben.
Az együttműködés részletei még kidolgozás, illetve engedélyeztetés alatt vannak, a séma azonban egyik fél számára sem új: 2022-ben hasonló konstrukcióban nyert bebocsátást a Renault‒Samsung dél-koreai gyártóüzemébe a Geely, hogy a helyi piacra gyártson és fejlesszen hibrideket, illetve belső égésű motorral szerelt modelleket.
A két cég kooperációjának eddigi legnagyobb jelentőségű eredménye a Horse hajtáslánc-fejlesztő és gyártó vállalkozás, amely a Renault- és a Geely-csoportok 50:50 tulajdonrészű vegyesvállalataként jött létre 2023 nyarán. A Horse független beszállítóként működik, azaz a két anyavállalat mellett harmadik feleket is kiszolgál hajtásláncmegoldásokkal.

A HORSE Brazíliában is fejleszt és gyárt motorokat