Mintegy 19800 ember halt meg az unió útjain bekövetkezett közúti balesetekben 2024-ben, 600 fővel kevesebben, mint az előző évben, ami egyéves viszonylatban 3 százalékos csökkenést jelent. Az Európai Bizottság jelentése szerint a közúti balesetek során bekövetkezett halálesetek száma nagyobb mértékben csökkent 2024-ben, mint 2023-ban.
Az uniós bizottság véleménye szerint azonban a feljegyzett adatok azt mutatják, hogy a legtöbb tagállam nem tudja teljesíteni az EU azon célját, hogy 2030-ra felére, 2050-re pedig nullára csökkentse a közúti halálesetek számát.
A közúti biztonság terén elért előrehaladás az EU-ban továbbra is egyenetlen. Míg egyes tagországok jelentős előrelépéseket tettek, mások továbbra is küzdenek a halálos balesetek számának csökkentéséért. Az elmúlt öt évben Görögországban, Spanyolországban, Franciaországban és Olaszországban jegyeztek fel “szerény csökkenést” a közúti halálesetek számát tekintve, míg Írországban és Észtországban növekedés volt tapasztalható.
A jelentés Magyarország esetében az írta, a rendelkezésre álló adatok szerint közúti balesetekben 2019-ben 602-en, 2023-ban pedig 472-en haltak meg az országban. Ez azt jelenti, hogy a 2019 és 2023 közötti időszakban 22 százalékkal csökkent a közúti balesetekben meghaltak száma Magyarországon. 2024-es előzetes adatok szerint 497 ember hunyt el közúti közlekedési balesetben.
A tagországok között Bulgária, Dánia, Litvánia, Lengyelország és Szlovénia halad leginkább az 50 százalékos csökkentési cél megvalósítása felé. Az adatok éves ingadozása a kisebb lélekszámú uniós országokban általában mérsékeltebb. A jelentés szerint az előző évhez hasonlóan továbbra is Svédország és Dánia a legbiztonságosabb ország a közúti közlekedésbiztonság tekintetében. A két ország halálozási rátája a többi tagországhoz képest alacsonynak mondható: 20, illetve 24 haláleset jut egymillió lakosra vetítve.
Ezzel szemben Romániában (77/millió) és Bulgáriában (74/millió) a legmagasabb a halálozási arány, noha – mint kiemelték – mindkét ország jelentős előrelépést tett a közúti halálesetek számának csökkentése terén, 2019 óta több mint 20 százalékos csökkenést értek el. Az uniós átlag a vizsgált évben 44 közúti balesetben bekövetkezett haláleset volt egymillió lakosra vetítve.
A jelentés kiemelte, hogy továbbra is a vidéki utak jelentik a legnagyobb kockázatot a közlekedők számára, a halálesetek 52 százaléka ezeken az utakon történik. A közúti balesetek többségében férfiak (77 százalék) halnak meg, majd az idősebb, 65 év feletti felnőttek, majd pedig a 18-24 fiatalok. A közlekedési eszközöket tekintve a személygépkocsi utasai válnak a legtöbbször a balesetek áldozatává. A személygépkocsit a motorosok (20 százalék), a gyalogosok (18 százalék) és a kerékpárosok (10 százalék) követik. A veszélyeztetett közlekedők, köztük a gyalogosok, kerékpárosok és motorosok teszik ki a városi balesetek haláleseteinek közel 70 százalékát.
Nemrég írt a Vezess arról, hogy az Európai Bizottság újra vizsgáztatná az idős sofőröket: