A következő években további 10 ezer parkolóhelyet szüntetnek meg Franciaország fővárosában, Párizsban, miután a helyiek a vasárnapi népszavazáson további 500 utca autómentessé tételéről döntöttek – írja a Reuters.
A hivatalos eredmények szerint a mintegy 1,4 millió regisztrált választópolgára mindössze 4,06 százaléka – azaz hozzávetőlegesen 55 ezer ember – jelent meg az urnáknál. A szavazók 65,96 százaléka szavazott az autóhasználat visszaszorítására és a levegőminőség javítására irányuló intézkedés mellett, míg az ellene voksolók aránya 34,04 százalék volt.
Arról a következő körben fognak egyeztetni, hogy mely utcákat „zöldítsék”, azokat sétálóutcává alakítva. Ennek befejeztével csaknem 700 utca fog a zöldövezetbe tartozni, ugyanakkor ezzel is csak a párizsi utcák alig több mint 10 százaléka válik autómentessé.
Tízezer parkolóhelyet már megszüntettek az elmúlt évek intézkedései nyomán, amiknek révén a város autóforgalma az évezred elejéhez képest kevesebb mint a felére csökkent. A belvárosból már egy korábbi döntés kiszorította az autókat, de az SUV-k számára drasztikusan megemelt parkolási díjak, a sebességkorlátozások és a zajszintfigyelő traffipaxok telepítése is közrejátszik az eredményben.
Mint arról egy korábbi cikkében a Vezess beszámolt, Párizsban a kerékpár már népszerűbb közlekedési eszköznek számít, mint az autó: