Az önkormányzat és a BKK közös közleményében azt írták: a 95 millió forintos fejlesztés nyomán a Mol Bubi így már 123 helyszínen 1486 kerékpárral várja használóit.
Az új gyűjtőállomások helyszíneinek kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy a korábban a BKK-hoz érkezett ügyféljavaslatokat is figyelembe vegyék, valamint a fejlesztések nyomán a vizes világbajnokság helyszínei is megközelíthetőek lesznek a kerékpárokkal.
Új gyűjtőállomás létesült például a Duna Aréna előtt, a Forgách utcánál, az Árpád hídi metróállomás és a József Attila Színház mellett, a Párkány utca-Viza utca, a Kárpát utca-Tisza utca, a Népfürdő utca-Dunavirág utca, a Gogol utca-Pozsonyi út találkozásánál is.
A most lezárult fejlesztések nyomán a Bubi bringákat már négy helyszínen lehet a Margitszigeten letenni és felvenni: a Centenáriumi emlékmű mellett lévő gyűjtőállomáson kívül a Hajós Alfréd uszodánál, a Palatinus strandnál és a zenélő kútnál.
A legnépszerűbb gyűjtőállomások a Jászai Mari téren, az Erzsébet téren, a Kálvin téren, a Fővám téren, a Városháza Parkban, illetve a Szent Gellért téren működnek.