Azt azért tudni kell, hogy 14 éves koromban az egész család harsány röhögését sikerült kiprovokálnom azzal, hogy közöltem velük: nekem már az első autóm is Mercedes lesz. Ez a mondat 1982 körül, a szoci éra szellemi csúcspontján abszurditásában túltett a világ összes addig született Galla Miklósán együttvéve (apám akkor éppen 4 éve várt a kocka Ladára, melyre a Wartburgot akarta lecserélni).
Szóval 1989 felé már érett bennem az elhatározás, hogy valóra váltom korábbi ígéretemet, mivel amúgy is nagyon fájt már a fogam egy állólámpás kupé Mercire. Annak az esélye, hogy ilyet akkoriban Magyarországon találjon az ember, udvariasan kifejezve, nem volt túl nagy.
Na akkor jött az a bizonyos hirdetés. Szentül meg voltam győződve arról, hogy az ember nem ismeri az autókat, s egy állólámpás kétajtós Mercedest árusít. Fel is hívtam telefonon, hogy egy időpontot egyeztessünk.
Arra viszont legszebb álmomban sem gondoltam, hogy amikor a 92 éves néni – akinek a kertjében állt az autó – háromnegyed órás maratoni csengetés után végre ajtót nyitott (azt hittük, hogy a tulaj előző látogatása óta csendben elhunyt), tényleg az SE Coupe fog szembenézni velem a kert túloldaláról. A kedvenc kocsim volt, szerintem a valaha gyártott legszebb Mercedes (oké, holtversenyben a Pagode kabrióval). Addig egyetlen ilyen Mercedest láttam Magyarországon, az nyolchengeres volt, aranyszínű és az újabb, lapos hűtőrácsos változat.
A kedves tulajdonos elmesélte, hogy három ilyen kupé van az országban és esze ágában sem lenne eladni, ha nem kellene a pénz az építkezéshez. 240 000 forint volt az ára. Ez éppen 28 havi fizetésemnek felelt meg, bár sajnos még csak 5 hónapos munkaviszonyom volt…
Más választás nem lévén, el kellett adósodnom. Igaz az árát sikerült 200.000 Ft-ra lealkudni, mivel egy másik versenyző sem akadt, aki ezt az autót szerette volna megvenni.
A rend kedvéért elhívtam egy régi autó szaki ismerősünket, hogy állapítsa meg, milyen egészségnek örvend a 12 éve a kertben nyugvó öreg járgány. Ismerősöm, meglátva az autót, sürgős orvosi kezelésre szorult, majd magához térve közölte, ha ezt megveszem, teljesen hülye vagyok. „Rendben, áll az alku” – mondtam a tulajnak és boldogan ragadtam magamhoz első autóm (és egyben első Mercedesem) kulcsát.
Az autó hazahozatala sem volt egyszerű, mivel nem volt hova tenni az autómat, ezért majdnem egy évig még a néni vigyázott rá. Később a taxis blokád hiúsította meg a megbeszélt szállítást, majd a trélerre nem fért fel a kissé túlméretes járgány. Hosszas kalandok után végre nálam volt az autóm. Az első autóm, természetesen Mercedes.
Az eredeti gyári papírok alapján kinyomoztam, hogy egy nyugdíjas gyári mérnök vette az autót 1966-ban, majd fél év múlva a magyarországi aktuális szeretőjének ajándékozta. A hölgy pár hónapra rá, egy rosszul sikerült előzést követően balesetet szenvedett, és a kormányba beütve a fejét meg is halt. A kocsi nem nagyon sínylette meg az esetet, így gyorsan új gazdára talált egy autóbolond TSZ elnök személyében. Az akkor még BC-s (!) rendszámú autóhoz két év után lett hűtlen, s ekkor a Baromfifeldolgozó Tröszt elnöke csapott le rá.
Szerintem nem lehet véletlen, hogy az elnök úr (elvtárs) és az autó akkori sofőrje, éppen abban a házban dolgozott 1990-ben, ahol én laktam. Mindössze két emeletet kellett lesétálnom a lépcsőházban, és mindent megtudtam az autómról. Budapest-Milánó éjszaka 5 óra alatt (autópálya még csak nyomokban) és hasonlók. Még két régi fényképet is előtúrt a családi archívumból a bácsi, annyira megörült, hogy még megvan az a kocsi. Azóta sem vezetett jobb autót, mondta. El is hiszem (bár ekkor éppen egy 320 CE teljesített alatta szolgálatot).
A tröszttől való búcsú után az autóm a Röppentyű utcai használtautó telepre került, ahol egy artista vásárolta meg. Természetesen nála is jártam vendégségben és elmondta, hogy ő gyakorlatilag egész Európát bejárta az autóval, de máig sem érti, hogy egy kéttengelyes lakókocsival együtt hogy bírta 180-nal az Alpokban hegynek felfelé… Itt is sikerült néhány régi fényképet zsákmányolnom, bár kissé szomorúan vettem tudomásul, hogy minden egyes tulajdonosváltás új „dukkózással” is járt. (Jelenleg már 6 réteg festék védi az autóm fémlemezeit az időjárás viszontagságaitól.)
Később az artista úr elcserélte a kocsit egy zugügyvéddel egy Szabadság-hegyi telekre (amin ma 3 darab négylakásos társasház áll). Az ezt követő 5 tulajdonos közül csak egyet ismertem meg, mert mikor az kissé illuminált állapotban elmesélte, hogy kis híján kicserélte a ronda (!) hátsó lámpákat a sokkal szebb Moszkvics lámpákra, elment a kedvem a további kutakodástól. A legjobbkor küldte a sors a következő vásárlót… (Mellesleg a kocsi legszebb része a tiszta piros hátsó lámpa.)
Néhány érdekes adat: az autómból összesen 1.186 darabot gyártottak és tényleg nem sok van Magyarországon. Én most a V8-as kupén kívül még egy 220-asról tudok, amit szintén majdnem megvettem egyszer, hogy ne unatkozzon az autóm. Sztorikból ítélve lehet azért még egy-kettő. Remélem, ha valaki olvassa ezt a cikket, akinek ilyen van, telefont ragad és felhív engem. Folytatva a tényeket, biztosan tudni, hogy a kocsim túl van az 500.000 kilométeren, ennek megfelelő a műszaki állapota (inkább állapottalansága) is. Bár felújítását 10 éve tervezem, ez egyre csak tolódik, mivel én is építkezem (na de eladni, azt azért nem!).
Mellékelek néhány képet a tervezett, felújítás utáni állapotról. Ezek persze csak számítógépes rajzok, mivel olyan még nem készült, mint amilyen ez lesz. Tehát: M 100-as 6.3-as V8-as motor, automata váltó, leültetett első futómű (low rider) és (ha igaz) lecsapott tető (chop head). A test színe vérnarancs metál, a tető krómozott (na erre várok vállalkozó kedvű versenyzőket). Belül fekete és vérnarancs színű bőr, szintén vérnarancs színű rózsagyökér faborítással (a gyári paliszander nem igazán tetszik). Hátulra sikerült a motorkerékpár rendszámot kilantolni a hatóságokból, így most igazán jól mutat a természetesen egyedi rendszám az autó hátán (SEC 250).
Sajnos a menetteljesítményekről még nem tudok beszámolni, de egy dolog már most biztos: a kocsim hátsó fertályára jobban fog emlékezni a magyar autós társadalom…
