A csípős januári reggelen az oldalablakokkal nehezen birkóznak meg a fűtésrendszer oldalsó rostélyai. Hiába nyitunk – jól bevált „Trabantos” módszerrel – ujjnyi rést az ablakon, az oldalüvegre még mindig ráfagy a pára, ami akadályozza a tükrök használatát. Kénytelenek vagyunk menet közben ronggyal és tenyérrel törölgetni.
Lefagyott úton, koromsötétben haladunk, miközben kollégánk az Atleonról beszél:
– Nagyon erősek a fényszórók! – mondja. Utólag felszereltem előre két ködlámpát, de végül úgy döntöttem, hogy nem kötöm be őket, mert a gyári lámpák annyira jól világítanak, hogy nincs szükségem kiegészítő fényszórókra.
A négyes főúton haladunk Debrecen irányába. Ilyen korán még nincsen nagy mozgás, szinte csak teherautók találhatók az utakon – mondja a sofőr, miközben az oldalablakot törölgeti. A csikorgó hidegben kiderült, hogy sajnos az Atleon fűtő-szellőző rendszerének teljesítménye nem elegendő a hazai teleken. Ezt alátámasztja az is, hogy a lábtér hőmérséklet-eloszlása sem egyenletes.
A műszerfal alól középen kiáramló meleg levegő nem fűti fel rendesen a kabin alsó részét, csak közvetlenül a rostély mellett melegíti a lábat. Az ajtóhoz közelebb eső részen viszont marad a hideg, amit az utastér gyenge szigetelése miatt érzünk. Mindennek következményeként a fülke közepe és széle között tetemes a hőmérsékletkülönbség, ami már rövidtávon is kellemetlen, hát még éveken keresztül!
Egyenletes hetven-nyolcvan kilométeres óránkénti sebességgel haladunk.
– Városi forgalomban tizenöt litert, országúton körülbelül tizenhárom és fél litert fogyaszt az autó száz kilométerenként, de az országúti fogyasztás leszorítható lenne másfél-két literrel a kabin tetejére szerelt légterelő segítségével. A kiegészítő spoiler ára nem túlságosan magas, így viszonylag hamar megtérülő befektetésnek ígérkezik a felszerelése.
– Véleményem szerint a mai napon valamivel többet „iszik” majd a motor az átlagosnál a rossz súlyelosztás miatt – magyarázza a sofőr. – Tegnap nem figyeltem oda eléggé a rakodásnál, így fordulhatott elő, hogy a rakomány oroszlánrészét adó tíz hordó illatanyagot a plató elejébe tették. Érezni, hogy nagyon lenyomja a súly az autó orrát, a rugózás is teljesen más, mint amit megszoktam.
Hét órakor már világos van, a magasabb külső hőmérsékletnek köszönhetően leolvadt a jég az oldalablakok belsejéről, de a lábtér még mindig nagyon hideg.
– Még autópályán sem szoktam nyolcvan-kilencvennél gyorsabban hajtani, mert a hatodik fokozat hiányában nagyon megnőne a fogyasztás nagyobb sebességnél.
Várakozás közben tesztpilótánk a munkakörülményekre panaszkodik:
– Borzasztó, hogy a kollégák ennyire nincsenek tekintettel egymásra. Az ember nem melegedhet kényelmesen, mert telefüstölik a szobát! Hát nem az lenne a természetes, hogy az, aki pihenni szeretne, jó levegőn, melegben tölthesse a várakozási időt, a többi meg a szabadban dohányozzon?! Ráadásul az igazság az, hogy ez itt még istenes! A nagy bevásárlóközpontokban egyetlen helyiség sincs a szállítóknak: esőben-szélben, hóban-fagyban kint didergünk a raktár előtt, és ami a legrosszabb, hogy mellékhelyiség sincs kijelölve a sofőröknek.
Háromnegyed tízkor indulunk el Békéscsaba irányába. A körülbelül negyven kilométeres utat egy óra alatt tesszük meg, közben a sofőr tovább beszél az Atleonnal kapcsolatos tapasztalatairól:
– Október vége óta vezetem az Atleont, azóta tizenhétezer kilométert mentem vele. Nagyon szeretem, az Ifák és Aviák után ez egy más világ. Csupán néhány olyan tulajdonsága van, amelyen javíthatna a gyár. Elsősorban az erőátvitel elemeivel nem vagyok kibékülve: a kuplung kategóriatársaihoz képest nehéz, a bowdenes váltó pedig nem kapcsolható simán, néha akadozik. A futómű megfelelő, de rakodásnál nagyon érdemes figyelni az egyenletes súlyelosztásra, mert nagyobb terhelésnél az átlagosnál kisebb kerekek megérzik az úthibákat, könnyen felütnek. Az autó fordulékonysága átlagos, szűk helyen végzett manővereknél érzem, hogy egy picivel azért jobb is lehetne. A vezetőülés rövid ülőlapja hosszabb úton nem támasztja eléggé a combot, ez pedig hosszú úton fárasztó.
– Ezzel aztán vége is a panaszaimnak, az Atleon összességében kitűnő munkatárs, meg vagyok vele elégedve – mosolyog a tesztpilóta.
Főleg a nagy bevásárlóközpontoknál gyakran előfordul, hogy négy-öt órát is várakoznom kell. – meséli József, miközben tizenegy után néhány perccel elhagyjuk az áruház területét.
A következő cím a közelben van, de némi keresgélésre és kérdezősködésre van szükségünk ahhoz, hogy meg is találjuk. Miután egy járműkereskedésben útbaigazítanak bennünket, már könnyen odatalálunk a keresett gumiszervizhez. Itt öt perc alatt végzünk: leadjuk a megrendelt gumiabroncsot, és fél tizenkettőkor – immár üres platóval – Budapest felé száguldunk.
– Ma csak három helyre mentünk, de van olyan nap, hogy tizenöt-húsz címmel indulok útnak, ráadásul sok helyen órákat kell várakoznom – ecseteli a sofőrélet és a terítőfuvarozás árnyoldalát a sofőr.
Miközben a forgalmas négyes úton haladunk, ismét az Atleonra terelődik a szó:
– Az autóval eddig alig volt gond. November elején, 4400 kilométer megtétele után kicserélték a jármű két akkumulátorát, mert a saruk merevségük miatt összeértek, ez pedig zárlatot okozott. A néhány nap múlva esedékes húszezer kilométeres revíziónál válik esedékessé a bal oldali tükör javítása, mert – valószínűleg egy kontakthiba miatt – nem mindig fűt. Ezenkívül a fordulatszámmérő „bolondozik” néha, az olajnyomás-mérő pedig felmondta a szolgálatot.
A százezer kilométerig, illetve öt évig érvényes garancia azonban azt bizonyítja, hogy a jármű összességében megbízható konstrukció, hiszen ha nem az lenne, akkor a gyártó nem vállalná ezt a nem mindennapi felelősséget. Ez pedig mindenképpen megnyugtató érzés!
Délután háromnegyed háromra érünk vissza Isaszegre. Ahogy a tapasztalt sofőr utunk elején megjósolta, a rakomány rossz súlyeloszlása következtében az Atleon az átlagosnál nagyobb, tizennégy és fél literes fogyasztással tette meg a több mint ötszázötven kilométert.
A mai nem számított hosszú napnak, de a sofőr számára még nincs vége a munkaidőnek: a délutáni pihenés után teherautóját újra felpakolják a másnap kiszállítandó rakománnyal.
A Nissan Atleon tartós tesztje az újabb és újabb fuvarokkal természetesen tovább folytatódik.
Ezt a cikket teljes terjedelmében és az összes képpel a Rolling Tons 2001. évi februári számában olvashatja.
