Az én autómon is van néhány stílusjegy, amely a Ponton Mercedesek utáni generációk amerikai befolyásoltságára utal. Ilyen például a panoráma szélvédő és természetesen a decens fecskefarok.
Ez az autó egy 1965-ös modell. A 200-as dízelt 1965-től három éven át gyártották, a 190 D utódaként. A típusjelzésből kitűnik, hogy ez már az erősebbik dízel, de lóerő áradatra nem szabad gondolni. A korabeli dízelekben nem volt turbó, sem közös nyomócsöves befecskendezés, vagy részecskeszűrő. Ami nincs, az nem is tud elromlani alapon ezen motorok megbízhatósága páratlan.
Öreguras habitusukkal egyszerűen tönkretehetetlenek voltak, és mivel nem hegyezték ki őket a végsőkig, 600-700 ezer kilométernél többet is elfutottak. Mindez az én Mercedesemre is igaz. 37 éves, de még nincs túl élete zenitjén.
Rohanni persze nem lehet vele, már az izzítás sem ugyanúgy néz ki, mint a mai dízeleknél. Ki kell húzni az izzítókart, majd várni, amíg a műszerfali „sótartóban” elhelyezett izzószál vörösen nem világít.
Ezt követően még jobban ki kell húzni az indítókart, ami bekapcsolja az önindítót. Maga az izzítás télen egy percig is eltart, szóval üldözőautónak már a hatvanas években sem dízel Mercedeseket használtak.
Motorja 55 lóerős 4200-as fordulaton, ami mai szemmel nagyon kevésnek tűnhet egy üresen 1350 kilós limuzinhoz. Ennek ellenére teljesen normális tempóval lehet vele közlekedni, ráadásul a fogyasztás is elhanyagolható.
Feltűnt, hogy milyen sokat járok egy 65 literes tankkal, ezért megmértem, hogy mennyit fogyaszt átlagos városi forgalomban. Engem is meglepett, hogy a méltóságteljes autó csupán 8,5 litert fogyasztott Budapesten.
Amióta összetörték az általában használt családi autónkat, a Mercedes van befogva a mindennapos strapára. Persze mire egy majd 40 éves kocsiból hóban-fagyban bevethető autó lesz, el kell végezni rajta néhány javítást. Az enyémmel ennél sokkal több történt, ugyanis elég rossz állapotban volt, amikor négy évvel ezelőtt Németországból behoztam.
A három évig tartó felújítást inkább restaurálásnak mondanám. Az autót egy majosházai úr műhelyében elemeire bontották, majd a karosszéria-elemeket fémtisztára csiszolták. A karosszériával együtt a motorra is teljes felújítás várt. Ami nem gyári elem, az a küszöbre csináltatott homokfúvott borítás Mercedes-Benz felirattal.
Ebben az autóban külön hidraulika körön működik a fék és a kuplung. A kuplung levegősödése miatt idővel légteleníteni kell a rendszert. Ehhez a fék olajkörére kell rákötni a tengelykapcsolót, majd a fékpedállal lehet kipumpálni a levegőt a kuplungrendszerből.
A kényelem pompás. Az ajtók tényleg 85-90 fokig nyílnak, így azok is fejedelmi kényelemben szállhatnak be, akik hozzám hasonlóan nagy termetűek. Bemelegedve a dízelhang nem bántó. Belül igen tágas az autó, az ülések kényelme kifogástalan.
Országúton és autópályán 90-100-zal szoktam autózni. A sebesség növekedésével változó színű, lázmérős kilométeróra gyári adatok szerint 130-nál áll meg.
Vezetés közben mindig élvezem a Mercedes-érzést, amit nem igazén lehet szavakkal visszaadni. A tökéletes minőség, a kifogástalan összeszerelés, a nyugodt futás és a kivételes biztonság megnyugtató összessége van benne. Egy ilyen korú Mercedesben érezni, hogy az örökkévalóságnak készült.
A Mercedes-Benz mindig is híres volt biztonságosságáról. A magyar származású Barényi Béla a Mercedesnél alkotta meg a 30-as évektől az első-hátsó gyűrődő zónával ellátott biztonsági karosszériát, amit 1951-ben szabadalmaztatott. Ezt azóta minden autógyár alkalmazza.
A Mercedes 1959-óta végez tudományos igényű törésteszteket, amelyek eredményei már az én autómban is kamatoznak. Amikor 55-ről 64 km/órára emelték a sebességet az Euro NCAP törésteszteken, csak arra gondoltam, hogy a Mercedes-Benz a hatvanas évek elején 75-tel ütköztette az autókat.
Az ütközési energiát felemésztő gyűrődő zónával első szériaautóként a fecskefarkú Mercedeseket szerelték fel, amilyen az enyém is. A biztonsági műszerfal mellett a párnázott ütközési felülettel biztonságosabbá tett kormány is megnyugtató érzés az autóval elindulva. A törésteszteket gyakran leszerelt ajtóval végezték, ami még nagyobb megterhelést jelentett a karosszériának.
Persze a gyermekeim nem a biztonsága miatt imádják a Mercit. Nekik az tetszik benne, hogy ez egy nagyon más autó, mint a mostaniak. Hidegen beindítva már eleve a hangja is izgalmas. Családi kirándulásokon bevesszük magunkat az autóba és irány a Balaton, vagy ahová éppen kedvünk van menni.
Van az autóban egy csomó olyan kallantyú, kar, gomb és visszajelző, ami a mára kiveszett az autókból. Ilyen a kéziféké is, amely egészen máshogy néz ki, mint ma. Nagy kaland a lázmérős kilométeróra.
Ez a hatvanas években több típusban is megtalálható volt, például kicsit eltérő formában a Volvo 164-ben. A Merciben ahogy nő a sebesség, úgy lesz egyre élénkebb színű a sebességet jelző csík, szinte fenyegetően figyelmeztetve a túl merész száguldásra.
Az autó már ránézésre is nagynak tűnik. Tényleg jókora, hossza 4930 milliméter. Igen nagy a 270 centis tengelytáv is, de a csomagtartó mérete valóban megdöbbenti az embert. 640 literes a csomagtér, ez pont 140 literrel több, mint a most gyártott S-osztályé.
Az ajtókárpiton két tekerőkar is van. A kisebbikkel a mai autókból kiveszett elefántfül fordítható ki. Ebben az autóban nem volt gyárilag biztonsági öv, de én utólag beépíttettem. Az apróbb eltérés ellenére az autóm azonnal megkapta a veterán vizsgát, ami azt jelenti, hogy alkatrészeinek 90 százaléka eredeti.
Veterán autóra nincs súlyadó, a kötelező biztosítás évi 3000 forint alatt van. Ezzel az autóval a rendőrök is mindig elengednek, sosincs bírság gyorshajtásért. Azt is élvezem, amikor autópályán egy 600-as bálna Merci 200-ról lelassít, az utasok megcsodálják az autót, átintegetnek és eltépnek. Egy veterán Mercedesből nem csak az autó tökéletessége miatt szép az élet.
