A hangszórók rendkívül széles választékkal bírnak. A hangfrekvencia függvényében más-más méretű típusaik más-más helyre predesztinálják őket az autóban. A szélessávú hangszórók „mutánsai”, a különleges helyzetben levő szubbasszus-sugárzók, amelyekről külön teszünk említést.
Visszatérve a szélessávra: a hallható hangtartomány legnagyobb része a magas-, közép- és mélysugárzókra esik.
20 Hz alatt: érzékelhető hangok. 20-50/80 Hz: szubbasszus tartomány. 50/80 – ~200 Hz: mélyhangok. ~200 Hz – ~3,5 kHz: középhangok. ~3,5 kHz – 20 kHz: magashangok. 20 kHz felett: érzékelhető hangok. Az emberi hang a középtartomány része, ez a legfontosabb a zenében.
Alapvetően kétféle kivitellel találkozhatunk: a jobbfajta komponens-sel, ahol szeparálva található meg minden egyes sugárzó, illetve a koaxiális típussal, amely esetben egybeépítik a magassugárzót a mélyközéppel. Az, hogy hány utas szettel van dolgunk, attól függ, hány különálló hangkeltőnk van oldalanként. Legtöbbször a két-, illetve a háromutas megoldással találkozni. A kétutas előnye az egyszerűbb beépítés, a háromutasé pedig az életszerűbb hangzás – kivételek persze adódhatnak.
A hangszóró-szetthez kapunk a gyári csomagolásban hangváltót is (passzív váltó), amely lehet egyszerű kábelbe integrált kondenzátor, de az igazi megoldás a különálló dobozka, mely alapkövetelmény a minőség érdekében.
A magassugárzók piciny mérete miatt „fülmagasságba” helyezett pozícióban alkalmasak megfelelő zenéléshez. Ilyen hely az A-oszlop, a tükör-háromszög vagy a műszerfal két széle. A 4-10 centi közötti átmérővel rendelkező középsugárzók helyzete függ az autó befogadóképességétől, de a csipogókhoz közeli installálás túlnyomórészt helyesnek bizonyul.
Méretes háttérdoboz-igényük nincs, s ez megkönnyíti a helyzetet, de a legtöbb jármű nem rendelkezik megfelelő hellyel vagy, ha igen, akkor nem mindig szoktak nekik egy plusz üreget faragni.
A 13, 16, 20 centis átmérőjű eszközök neve a mélysugárzó, vagy mély-közép sugárzó. Ez attól függ, hogy a frekvenciatartományt hogy osztja el a hangváltó (keresztváltó) a membránok felé. Nekik is egyszerű a helyzetük, mivel szinte minden autóban találunk gyári helyforrást, amibe belepasszírozhatóak.
Figyelni kell azonban a beépítési mélység (mágnes, kosár) problematikusságára, hogy később az ablakokat le tudjuk tekerni, s ne legyen útban semmi. Telepítés előtt kötelező jelleggel hordjunk fel szigetelő-anyagot az ajtó, a kárpit felületeire, hogy a megszólaló hang ne zörgés és kongás kíséretében jöjjön elő.
Egy négykerekű járműbe telepítendő hangszóróra sokkal nehezebb feladat vár. A hőmérséklet-különbségek, a rázkódás, a fagy, a forróság, a nedvesség, pára csak néhány a sok káros lehetőségből. Ráadásul az autók ajtói nem egy aprólékosan méretezett, precíz ládaként szolgálnak, hanem fémlemez, kárpitok és műanyag elemek válnak otthonná számukra.
Ezenfelül mindegyik gépjármű-típus másféle ajtóval és ajtótérfogattal rendelkezik. Arról nem is szólva, hogy mindezek ellenére jól, mi több, nagyon jól kell megszólalniuk. Tehát könnyen belátható, hogy miért is különleges feladat autóba hangszórót készíteni.
Említettük a szub-basszus hangszórókat. Ők különleges helyzetben vannak, mivel az autóban nem férnek el a legmélyebb hanghullámok, s ezért a mélynyomókra hárul ez a feladat. A megoldás bennük, és a szélessávhoz képest többszörös teljesítményt előállító erősítőkben rejlik.
A 20, 25, 27, 30, 38, 40 centiméter átmérőjű és egyéb extrém méretű szubokat legtöbbször ládába építik, hogy megfelelően szólaljanak meg. Ez helyet vesz el a csomagtartó térfogatából, de a könnyen oldható csatlakozások miatt kivehetőek. A ládák lehetnek kivitel szerint zárt, reflex (nyílás a dobozon) és sáváteresztő (kamrák és nyílások a dobozban, dobozon = bandpass) típusúak. Léteznek szabadlevegős (free-air) rendszerű mélynyomók is, amik nem igényelnek fadobozt, de produkciójuk elmarad „bebörtönzött” testvéreiktől.
A minőségi hangszóró felépítése két- vagy három utas, komponens kivitelű szett; a minőségi szubbasszus pedig többnyire zárt vagy reflex dobozos, kisebb részben sáváteresztő dobozos megoldású.
