Jogsival, de veszélyesen

Alvó jogsik

Nem tudjuk, máshol hány ilyen alvó sofőr szunnyad, de mi mindjárt három kollégát is találtunk érvényes, de parlagon hagyott jogosítvánnyal. Felkerekedtünk velük egy igazi gépjárművezető-oktatóhoz, hogy lássuk, mi történik, ha ők vezetnek.

a videó a hirdetés után indul

Nagy Edina jogosítványa idén 10 éves, és majdnem ilyen régóta nem vezet. Élete első autója egy Kis Polski volt, mert rábeszélték, hogy ez pont jó lesz megtanulnia vezetni, miután átvészelte az oktatójával az F Astrában töltött egy évet. A vezetési tudományok ismerőjével többször is kiálltak a forgalomból, hogy az oktató minden idegszálával az üvöltésre koncentrálhasson.

A szerető és az amortizáció

Sármány Erika 2000 óta vezethetne legálisan, ő egy rozzant Skodán tanult. Első oktatója egy kedélyes bácsi volt, de nyugdíjba ment és Erikának váltania kellett. „Az idő állítólag megszépít mindent, de arra máig élesen emlékszem, hogy ha az oktatóm abbahagyta az üvöltést, az csak annyit jelentett, hogy mobilján épp a szeretőjével beszélget. Ezerszer végighallgathattam, hogy melyik megmozdulásommal mekkora forintban kifejezett értékben járultam hozzá a munkaeszköz amortizációjához.” – mesélte a dermesztő tanórákról. A család Ladája 2000-ben nem élte már meg a jogosítványszerzést, ezért gyakorlási lehetőség híján Erika is besorolt a passzív jogosítványtulajdonosok közé.

Lada, Zetor, BKV

Ebben a csoportban parkol harmadik sofőrünk, Szögi Zoltán is. Ő rendkívül szórakoztató egyéniség, de nem ezért hoztuk magunkkal. A jogsis tanulók közül övé a legösszetettebb autós előélet, egyetemi évei során traktorvezetésben jeleskedett és ügyesen bánt a műtrágyás póttal. Személyautóra 2105-ös Ladán vizsgázott le, majd a vezetői engedély megszerzését hosszú autómentes évek követték.

Fincsi fék, fincsi gáz

Horváth István oktatóval mindhárman átvették az alapokat, a pedálokat, kapcsolókat, a SIKK-es elindulást (sebesség-index-kuplung-kézifék), majd Edina ült elsőként a volánhoz. Az elindulással nem volt gond, a rutinfeladatok (megállás, gyorsítás, szlalom, parkolás, lejtőn elindulás) mentek nagyjából és lejtőn felfelé minimális gázzal mozgásba jött a Corsa.

Kolléganőnk a hosszú kihagyás miatt a fékezés területén küzd kihívásokkal, úgy állította meg az autót, mint a harckocsizó alakulat tagjai szokták. A tankszerű aszfaltba állást az utasok oszcilláló mozgása követte – tudósított Szögi kolléga.

Oktatónk a kemény lassítás miatt féltené Edinát a forgalomban történő vezetéstől, mert hamar utolérhetik mindazok, akik nem tartják be a követési távolságot. A „fincsi fék, fincsi gáz” feladat megvalósításához több óra gyakorlás kellene a rutinpályán.

Pap, Biblia, nagyeskü

Szögi úr beszálláskor papot és Bibliát kér, majd megesket bennünket, hogy kisfia taníttatását nagykorúságáig álljuk. Nála az újratanulási processzust nagyban nehezítette a 193 centijéhez tartozó 45 és feles cipő, a pedálok közti szűk távolsághoz neki túl nagy a lába. A kuplungot ezért spiccel nyomta, de a rutinfeladatok így sem fogtak ki rajta.

A cikknek koránt sincs még vége! Folytatás a következő oldalon!

Köszönjük a segítséget Horváth Istvánnak (20-886-22-86; horiv@t-online.hu)! Ő olyan oktató, aki sosem kiabál, és sztoikus nyugalommal veszi a döccenőket a vezetni tanulás rögös útján.


Zoli érzéssel vitte az autót, nem gyöngyözött mellette Horváth István homloka, ezért a csendes kelenföldi utcák után ő igazi forgalomban is vezetett. A forgalom elsőre riasztó volt újrakezdőnknek, mert nagyon sok mindenre kell figyelni és nem lehet hibázni, de az autó kezelésével nem voltak gondjai, ezért rettegés nélkül ültek mögötte a lányok.

Oktatás, üvöltés nélkül

Erika szintén a rutinozással és gyér forgalmú jobbkezes utcákkal kezdett, majd oktatónk vele is belecsapott a lecsóba. Mögülük nézve egyszer egy tükör jött túl közel, de kolléganőnk – oktatói támogatással – elboldogult a dél körüli szolid forgalomban. Utólag azt mondta, hogy bizonyos fokig élvezte is az autózást. A Corsa mellett szól, hogy Erika 148 centijéhez és 32-es lábához is hozzáigazítható volt az ülés és a kormány.

Nem volt kengurubenzin

Némi gyakorlás után Erika az oktató szerint hazavihetné barátját, ha a fiú berúg. Erika vezetésében főleg a figyelmetlenséget kifogásolta, mert ritkán ellenőrzi a holtteret, de rajta a hosszú kihagyás ellenére is látszik, hogy nincs beoltva autózás ellen. Erikának forgalomban az oktató jelenléte miatt nem volt halálfélelme, akár vezetne is, de nincs mit. Ezért ez a pár óra a kormánynál jó élmény volt a rokonszenves oktatóval, de semmi több.

Hármuk közül Edina továbbra sem lángol a vezetésért. Esetleg azt tudná elképzelni, hogy Szentendréről Budakalászra átugorjon vásárolni, de ezt biciklivel is el lehet intézni, munkába HÉV-vel jár, ezért nincs rászorítva a vezetésre.

Szögi Zoltán lehet a csapat egyetlen visszatérője, aki később vezetni fog. Meglepte, hogy az autó nem viselkedett makrancosan alatta, bár érezte, hogy a jobb oldalt is pedálos autóval nem mindig az történik, amit ő csinál.

Újrakezdés, ésszel

Mielőtt bárki több éves kihagyás után autóba ül, mindenképp vegyen pár bemelegítő órát, mert a papír megléte csak az egyik feltétele az autózásnak. 2500 forintért lehet gyakorló órát venni, ez nem pénz ahhoz a kárhoz képest, amit egy elnézett sávváltással vagy egyéb figyelmetlenségből össze lehet hozni. A legborzasztóbb a személyi sérülés, de ha mindenki megússza ép bőrrel, még ott az anyagi kár. Egyetlen karosszériaelem fényezése 25-30 000 forintba kerül, ami 10-12 gyakorló óra ára. És még csak a horzsolásokról beszélünk.