A történet mesébe illően kezdődik, gyermekkori álmokról mesél a tulajdonos, amelyek valóra is váltak. Egyiket, a kuvaszt teljesen megértjük, a másik álommal azonban, a Zaporozseccel kapcsolatban már nem vagyunk ennyire együttérzőek.
Gyermekkori (rém)álom
Mindenhová szovjet gépkocsival! Ez a frappáns, kissé agresszív felszólítás volt olvasható sokáig a Bartók Béla és a Tétényi út sarka feletti vasúti hídon. A nyomaték kedvéért még fel is soroltak párat a választékból, és a sor végén, közvetlenül a Volga mellett, ott virított öles betűkkel a Zaporozsec is.
Fene tudja miért, de azon a környéken hatásos volt az elvtársi marketing, hiszen csak a mi házunk előtt, két darab Zapi is parkolt. Gazdáik különösen szerethették őket, mert az utolsó modellfrissítés után is ennek a gyárnak a termékére fizettek be, hűek maradtak az üzemhez.
Meglepően könnyen sikerült kiállni vele a garázsból
Gyújtsuk fel! Gyújtsuk fel!
Hősünk, a sárga-fekete autó gazdája, papír szerinti 1979-es autóját egy idős bácsitól vásárolta, mindössze 20,000 jó magyar forintért. Az üzlet hat évvel ezelőtt kötettett, így a sárga Zaporozsec ekkor lépett a fiatalodás rögös útjára, amin azért elég lassan indult meg. Évekig csak a ház előtt porladt, a gyerekek egyik kedvenc játékaként. Alján jobban ki lehetett látni, mint az ablakain, és gazdájának barátai is elsősorban az autó erőszakos, rommá törést követő tűz általi haláláról tudtak csak ábrándozni.
Szerencsére másképp alakult az autó sorsa, a tulajdonos megismerkedett a Zaporozsec klub elnökével, Laczó Zsolttal, akit igazi szaktekintélyként ismernek a márka rajongói. Ő ajánlotta azokat a szerelőket, szakembereket, akik segítettek talpra állítani a szovjet ipar eme kis csodáját, bár véleményük szerint azért jobb lett volna az emberiségnek, ha még időben a Volgába géppuskázzák a teljes tervezőbrigádot. De ha már megszületett ez a négykerekű szappantartó, akkor legyen igazán rendben, döntöttek sorsa felől a Zaporozsec rajongók.
A teljes autóra kiterjedő felújítás legnagyobb problémája a fékdobok beszerzése, illetve a fék megfelelő működésre bírása jelentette. Mivel az autóhoz nem lehet minden sarkon alkatrészt találni, kénytelenek voltak bontott, felújított alkatrészekkel dolgozni, így a fékdob végül Ukrajnából érkezett, és az autó krómozott díszlécei is több darabból lettek elkészítve.
Sok-sok kilométer véráldozat nélkül
Lakatolás után új fényezést is kapott az autó, bár eredetileg is hasonló színben pompázott, de az új sárga nem pontosan olyan, mint a korábbi. Főként a kétszínű, amerikás lakkozás bántotta volna a korabeli megmondóemberek szemét, de a fehérfeliratos abroncsok sem arattak volna osztatlan sikert.
Majdnem Amerika: egy fél V8-as
Az autó motorja sem kerülte el a teljes generált, ez idén tavasszal vált esedékessé, az elkészült blokk a fotózás ideje alatt még bőven bejáratós volt. Szerencsére a szovjet kisautó nem tölti minden idejét a garázsban, hanem néha nagyobb utakra is ezzel indulnak. Igaz, egyetlen autónak alkalmatlan lenne, de hobbiból tartva nagy élmény evvel felkapaszkodni a Mátrába.
Rengeteg dolgot kellett az utastérben is rendbe hozni, így az eredeti Videoton autórádió is szakember kezébe került. Érdekes a kisautó elektromos rendszere is, hiszen ellentétben a modern autókkal, nem olvadóbiztosítékok vannak benne, hanem olyanok, mint otthon a villanyóra. Zárlat esetén csupán kikapcsol, amit később gombnyomásra vissza is lehet kapcsolni, csere nélkül.
Ízléses bakelit
Számos legenda kering a Zaporozsecekkel kapcsolatban, a legismertebb közülük talán az, amely az autóban található 1,2 literes V4-es motort, harckocsi-indítómotorként emlegeti. Természetesen ennek semmi valóságalapja nincsen, hasonlóképpen, mint annak a babonának, amely szerint az első széria kormány szárított marhabélből készült. Hogy miért is készítettek volna kormányt ilyen nemes anyagból, arra rögtön meg is van a válasz: a tajga közepén lerobbanva, így néhány napig van mit rágcsálni.
Ugye ebben van a T34-es indítómotor?
Mint öreg, ritka autó tulajdonosa, teljesen megértem szegény Zaporozsec-gazdát, mikor az autóra rácsodálkozó emberek butábbnál butább egyenkérdésekkel teszik próbára a türelmét. Leggyakrabban a „tudom, ebben van az a tankmotor” hangzik el, de a benzinkályha miatti 16-20 literes fogyasztás is a népi folklór egyik kedvelt eleme.
Ez – az autó elejében – a csomagtartóban található szerkezet minden bizonnyal az ördög műve. Állítólag elég veszélyes, a cikk elején említett idős bácsi korábbi Zaporozsece is emiatt égett porrá az út szélén. Bekapcsolására tényleg csak a bátrabbak vállalkozzanak, vagy olyanok, akik használtak már benzinfőzőt és nem ijednek meg a csomagtérből jövő félelmetes dübörgéstől. Emellett hidegben nagyon hasznos holmi ez a kályha, ami az amúgy is léghűtéses motortól teljesen függetlenül izzítja a műszerfalat szinte vörösre, akár kolbászt is lehetne sütni a közelében.
Mindenhová szovjet gépkocsival
Fogyasztása azonban nem olyan elkeserítő, mint amiről a legendárium mesél, 4-5 deciliterrel is beéri üzemóránként, de az autó kisméretű V motorja sem fogyaszt többet 10 liter benzinnél.
A szagáról is megismerni
Talán mégis van valami, ami valóban úgy van, mint ahogy a laikusok mesélik. Magas építésének, farmotoros, hátsókerék-hajtású kialakításának hála, remekül megy terepen.
Ilyen autót nem azért vesz az ember fia, hogy mindennap dolgozni járjon vele. Ennek lelke, saját szaga van, ez szerelem. Törődni kell vele, meghúzni a kotyogó csavarokat, és a zsírzót is gyakran elő kell halászni a garázs mélyéről. Ezt meg is hálálja a ukrán traktorgyár legendás gyártmánya, hiszen eddig mindössze egyszer, kuplunghiba miatt kellett félreállni vele, de gyors javítás után máris újra szaladt a gép.
V4-es erőmű
Nagy élmény volt, hogy én is vezethettem a sárga jószágot. Már a zsebkendőnyi garázsból történő kiállás is mulatságos volt, hiszen semmilyen útmutatást nem kaptam avval kapcsolatban, hogyan is működik az autó. A szivató és a gépháztető kinyitásának misztériumát egyedül kellett megoldanom, de nagy siker volt a benzinkályha felfedezése is.
Vezetni ezt az autót pedig tényleg kalandos. Viccesen jár a váltó, a fékek is határozott bánásmódot igényelnek, szóval nem éppen a tornából felmentett, terpeszállásból kettesre vizsgázó értelmiségnek gyártották a szovjet munkások.
