Hála a hangosításnak, a hangulat legjobban a nyolcvanas évek vége felé szárnyait bontogató, akkor még németül halandzsázó Danubius korát idézte. Persze érthető, hiszen a sóskúti kőbányában ezen a hétvégén szinte mindenki németül beszélt. Mint anno a Balatonon, csak azóta szerencsére a bundesliga-frizura kiment a divatból.
Érdekes volt látni, mennyi csinos lány jött ki a füstokádó, ronda nagy teherautók közé. Fene tudja, mi játszódhat le egy női agyban, de hallottam olyan megjegyzést egy 6×6-os, tizenkét tonnás vasra, hogy „jaj, ez milyen aranyos”. Mindenesetre a hölgyek nyitottsága, egészen megható. Kíváncsi lennék, hány lelkes férfit találnék egy patchwork, vagy műkörmös tanfolyamon.
Idén sem maradt el a Komatsu, munkagépekkel bemutatott showja sem. Tavaly óta újabb trükköket eszelt ki a gép furfangos ura, így már a több mint 33 tonnás gépet is megtáncoltatta, lánctalpait is a magasba emelte. A fő attrakció mégis a kisebb munkagéppel megejtett bemutató, majd a kanálon, tolólapon való ágaskodás volt.
A versenyzőknek komoly kihívást jelentett, hogy az előre kijelölt pályát minden induló teherautó alaposan átrendezte. Ez néha jó volt a következő teherautósnak, de leggyakrabban inkább csak nehézségeket okozott. Főleg a homok alól frissen kitúrt, többmázsás szikladarabok keserítették meg a sofőrök életét, bár őket látszólag nem viselte meg annyira mikor a difi hatalmasat koppant a sziklán, mint engem, a fotózás közben a nyomorult kis életéért reszkető újságírót. Persze nem is lett különösebb baj, mindössze a difi házának sokat látott dukkója bánta a találkát.
Voltak azonban szerencsétlenebb esetek is. Egy órán belül két defekt, és néhány elakadás is nagyobb tömeget csődített össze. Tanulságos volt végignézni az egyik csapat Forma-1-be illő tempóban végrehajtott kerékcseréjét is.
Nagy szerencséjükre éppen a lánctalpas munkagép mellett láttak neki a műtétnek, így az emeléssel nem volt sok gond. Ellenben nem egy, hanem tíz darab, egyenként negyedkilós anyával, no meg az idővel kellett megküzdenie a kerékcserére összecsődült brigádnak. Külön pech, hogy közben már valahol egészen máshol kellett volna lennie a csapatnak, így még az idővel is versenyben voltak. Parádés munkával, pár perc alatt megvolt a csere és már folytatták is a versenyfeladatok leküzdését.
Legjobban mégis a differenciálzár nélkül induló magyar brigádért fájt a szívem, akik rögtön az egyik pálya elején akadtak egy nagyobb, a két híd közé ékelődött szikla fogságában. Őket sajnos ki kellett vonszolni a pályáról.
Idén az első versenynap mintha kevesebb látogatót vonzott volna, mint egy esztendővel ezelőtt, pedig érdemes ide kilátogatni. Bár könnyen megfertőződhet az ember fia. Én tegnap már egész nap 6×6-os csuklós, dízel-villanymotoros dolgokról fantáziáltam…
