Történetünk sajnos megtörtént eseményen alapul, így szenvedő alanyai sem a képzelet szülöttei. A pórul járt főhősünk családját az egyszerűség kedvéért nevezzük Tóthéknak, jelezvén, hogy esetünkben nem személyük, hanem történetük fontos. Jobb az álcázás avégett is, hogy, miután szeretnének ellátogatni még északi szomszédunkhoz, ne lehessenek nemtelen bosszú áldozatai.
Egy esős, szomorú nap délutánján kezdődik Tóthék vesszőfutása, mikor szlovákiai hétvégéjük során az aznapra tervezett kirándulás után éppen a szállás felé vették az irányt. Már száradóban volt az aszfalt, szépen fogytak a kanyarok is, amikor megtörtént a baj.
Hirtelen egy szlovák rendszámú busz tűnt fel a kanyarban, ezzel még nem volna semmi gond, de a jármű nem a számára kijelölt sávot használta haladásra. Hősünk a kocsiban lévő GPS-szerint pontosan 27 km/órával vette be a kanyart, így kormány elrántása és a fékbe való erőteljes taposás után pár másodperccel már meg is állt, ám a szlovák fél a busz bal hátuljával egyszerűen lebontotta a magyar kocsi elejét. Szerencsére a frontális ütközés elmaradt.
Egy ilyen affér sehol sem csal örömkönnyeket a résztvevők szemébe, de a világ számos pontján kidolgozták és használják azokat a kommunikációs technikákat, amelyek segítségével kulturált módon rendezhetőek a kérdések. Úgy tűnt, ez a kanyar nem tartozik ezen pontok közé. Az ütközés után kisebb autó utasai először örömmel üdvözölték, hogy személyi sérülés nélkül megúszták, de addigra a busz már bölcsen el is hagyta a találkozó helyszínét, és pár száz méterre onnan állt meg.
A csattanás után valaki rendőrt hívott, s hamarosan meg is érkezett az első egyenruhás, de egyúttal igen gyorsan el is hagyta a helyszínt. Majd nemsokára befutott egy rendjelekkel teli, magyarul remekül beszélő rendőr, aki már a megérkezésekor is éreztette Tóthékkal, hogy ezt, sajnos, súlyosan elbukták.
Hiába próbálták előadni, hogy a buszos az ő sávjukban bukkant fel a kanyarban, ez a rend éber őrét nem hatotta meg.
A közeg a buszsofőrrel remekül megértette egymást, beszélgettek, elnevetgéltek hosszasan, majd hirtelen Tóthékhoz fordulva közölte, a magyar családfőnek el kéne ismernie, hogy ők voltak a hibásak, ezáltal fizessenek 2000 koronát, majd pedig menjenek, ahová akarnak. Elképedt hősünk erre az eredetileg a busz mögött autózó, a baleset után azonnal odasiető honfitársaitól kért segítséget, akik amúgy már hosszú kilométerek óta követték a buszt meglehetős izgalmak közepette. Szerintük már az kész csoda volt, hogy addig nem tört össze senkit.
Az állampolgárok és a rend védelmezője erre a tettre nemes egyszerűséggel úgy reagált, hogy a két magyar tanúval szemben annyi tanút hoz, amennyit csak akar.
A következő oldalon szlovák börtön, guminyűvő helyi hősök, lehangoló lehetőségek.
Szóval Tóthék inkább gyorsan ismerjék el a felelősségüket, oszt jónapot. Mivel Tóthék érthetően nem rajongtak az ötletért, hogy a vétlenül összetört kocsi szervizelésén túl még büntetést is fizessenek, jó rendőrünk további nyomatékot adott szavának. Közölte, hogy amennyiben hőseink nem ismerik el a vétkességet, úgy letartóztatja a vezetőt, és akkor ki tudja, mikor engedik majd ki. Ezen felül a büntetés összege is 15 000 koronára emelkedik, tehát adva van a választás a két lehetőség között.
Sajnos a kis család eltökéltsége itt megtört. Tóth kifizette a büntetést, rendőr, buszsofőr a markukba röhögve elhagyták a helyszínt, miután a saját verziójukat akkurátusan dokumentálták. A mieink pedig egy összetört kocsival, lógó orral indultak a szállásuk felé.
Mit lehet mondani? Bízzunk benne, hogy Tóthék csupán egy helyi, sokcsillagos kiskirály magánakciójába futottak bele, illetve reméljük, hogy az EU-tag Szlovákiában nem minden rendőrségi ügy végződik börtönfenyegetéssel, a magyar turisták megfélemlítésével. Hisz nem mindenki olyan kemény, hogy kijelentse: igen, csukjon le, ha mer. Egészséges állampolgár nem vágyik rá, hogy közeli betekintést nyerjen a szlovákiai börtönállapotokba, ha az egyenruhásnak épp olyanja van.
Itthon néhány biztosítós barát is meghallgathatta a történetet, hiszen a kocsi javítása rendesen megterhelte a családi kasszát. Sajnos ők is csak arról számolhattak be, hogy a Romániában, Szlovákiában összetört autókkal sok gond van.
Több hasonlóan szerencsétlenül járt magyarról is tudnak, jogorvoslatra, úgy tűnik, nem sok esély van. Lehet a szlovák biztosítóhoz fordulni, amely a szlovák rendőrség véleményre ad, tehát a kör bezárult. De ha véletlenül elismerést is nyer a magyar autós vétlensége, még abban az esetben sem biztos, hogy a szlovák biztosító fizet, viszont 100%, hogy a vizsgálat költségei a magyar felet terhelik.
Még egy apró, saját tapasztalat is idekívánkozik. Néhány hónappal ezelőtt egy nagyobb baráti csoport is szívott egyet azon a környéken. Akkor a neves síközpont parkolójában kedves, tréfás hajlamú helyiek leeresztették az összes ott parkoló magyar rendszámú autó kerekét. Valószínűleg nagyon ráértek a megmámorosodott hazafiak, mert még a szelepeket is példásan visszatették a helyükre.
Persze mivel még egy szelepsapka sem tűnt el, a rendőröket nem volt érdemes kihívni, hiszen a kár mindössze néhány liternyi hazai levegő volt, no meg a bosszúság.
Szerencsére a szálló üzemeltetői hamar előkerítettek egy kompresszort, így aránylag hamar, a gumik macerás leengedésénél minden bizonnyal jóval rövidebb idő alatt végeztünk a pumpálással. Mindegy, mi idén októberben, hosszú évek után kihagyjuk a szlovák turnét. Szórakozzanak mással.
