Üzemanyagcellás autók már jó ideje léteznek, maga a General Motors (GM) a 90-es évek óta aktívan foglalkozik azzal, hogyan lehet az elektrolízis fordított műveletével, hidrogénből és oxigénből elektromos áramot előállítani, miközben a melléktermék színtiszta víz. Kísérleti autókról láttunk már fotókat, de a GM most először mutatott be olyan üzemanyagcellás járművel, ami autó formájú és földi halandók (autós újságírók) is vezethetik.
Az árát ne kérdezzék, egyelőre megbecsülhetetlen, mibe kerül egy ilyen autó. A gyárban sem merik összeadni, mi pénzt öltek az előkészületekbe. A tömeges gyártás csökkenti az egy autóra jutó fejlesztési, kutatási költséget, a Chevrolet Sequel viszont csak két példányban létezik, ezért értelmetlenség árról beszélni. Egy összeg mégis elhangzott a főfejlesztő szájából, hozzávetőlegesen dollármilliókat említett.
Egy ilyen autót bíztak ránk, hogy rendőrségi kíséret mellett 10 percre vezessük. A kezdeti félelmet – hány évig fizetem a törlesztést, ha összetöröm – hamar feloldotta az érzés. Vagy inkább az érzett hiánya. Szégyellve vallottam be a fejlesztőmérnöknek a milyen volt vezetni kérdésre, hogy nagyszerű, de semmi különös. Ostoba válaszommal nagy tetszést arattam, mivel ők pont ezt tartják a legfontosabbnak. A Sequelt vezetve nem szabad éreznem semmi különöset.
Bizony a fék, a kormány és az ember között nincs mechanikus kapcsolat, az elektromotoroknak olyan serényen kell dolgozniuk, hogy a fizikai erőhatásokat imitálják. Mintha tényleg a kezem erejével fordítanám el a kerekeket, pedig csak a villamos áram közvetíti a kerekek felé szándékaimat. És a hátul utazó kolléga egy laptopról bármikor tudja állítani a fékerő vagy a kormányzás erejét, ha keményebb vagy puhább ellenállást várok el a rendszertől.
A Sequel pont olyan, mint amilyennek az autószalonok kiállított tanulmányautók tűnnek. Csak az a vicces, hogy a működésképtelennek gondolt műszerfal, a rajzoltnak látszó középkonzol tényleg működik, a Sequel úgy gyorsul-lassul, mint egy teljesen üzembiztos személyautó, a légkondi fújja a hideget, úthibán meg pont úgy dobál, mint az a Chevy Tahoe, amivel a tesztelésre vittek.
A túloldalon kiderül, hogy megy a Sequel és mi a legnagyobb baja
Mi az hogy gyorsul-lassul mint az álom! A Sequel a valaha volt legdinamikusabb tüzelőanyagcellás jármű. 10 másodperc alatt 100-ra gyorsul, és akár 145 km/órát is megy. A digitálisan rajzolt sebességmérő pillanatok alatt kúszik 40-50 mérföld fölé, ami már közel 100 km/óra. Közben semmit sem érezni, mintha egy trolibusz gyorsulna alattunk, a Sequel halkan zúg és folyamatos erővel, késlekedés nélkül gyorsul.
A hatalmas tartályokkal, akkumulátorral telepakolt csoda 2000 kilónál nehezebb, közben olyan hosszú, mint egy Opel Antara. Elöl egy, hátul két villanymotor hajtja a kerekeket, ezek teljesítménye, 65 illetve 2×25 kW. Át lehet számolni lóerőbe (88 és 2×34 LE), de nincs értelme. Az elektromos motoroknál sokkal fontosabb a nyomaték, mivel azok már 0 fordulattól kezdve irtózatos, közel 4000 Nm-es nyomatékot adnak. Ezért van az, hogy érzésre a Sequel elpusztíthatatlannak tűnő szörnyetegként tör előre.
Mulatságos, amikor egy több millió dolláros tanulmányautó esetén olyan pozitív vonásokat ecsetelnek a sajtóanyagban, mint a jó menettulajdonságok jégen és hóban, valamint az alacsony súlypont, ami sportos autózásra csábíthatja a hidrogéntől megrészegült vezetőt. Természetesen egyiket sem engedték próbálni, de azért jó tudni, hogy a GM már ezt is fontosnak tartja, ha üzemanyagcellás autót készít.
Hogyan működik?
A lényeg az üzemanyagcella, ami a gázként tárolt hidrogénből az elektrolízis fordítottjával elektromos áramot állít elő, a melléktermék pedig nem más, mint valódi, belélegezhető, pohárban felfogva megiható vízgőz. Meg is szagoltuk, valóban nincs benne semmi trükk, titokban nem jön az autó alól benzinpárlat. A vízgőzt magát nem is érezni, mintha csak egy ventilátor fújna az arcunkba kellemes meleg levegőt. Mivel a Sequel olyan autó, amit eleve erre a célra terveztek, nem egy meglévő terepjárót alakítottak át ilyenné, ezért nagy volt a tervezők szabadsága. Ezért került például elektromos kormányzás az autóba, amit jelenleg egyetlen országban sem lehetne használni.
Állítják, mindenféle amerikai töréstesztnek megfelelne az autó, bár még nem törtek össze egyet sem, drága mulatság lenne. De számítógépen kikísérletezték, a nagynyomáson tárolt hidrogéntartályokat biztonságos kalicka burkolja körbe. A GM egyébként azért esküszik a gáz hidrogénre a folyékonnyal szemben, mert a mínusz 250 fokra hűtött hidrogénhez jóval vastagabb tartály kéne, ami növeli a súlyt, csökkenti a hatótávolságot. A Chevy Sequel 480 km-t tud megtenni 8 kiló hidrogénnel, ami bámulatos eredmény, bár még Amerikában sincsenek egymáshoz ilyen közel hidrogénkutak. Tessék elindulni, aztán 200 km múlva vissza, hogy tuti elég legyen az anyag. Mégsem hozhatnak utánunk egy kannában 2 kiló hidrogént, ha netán kifogy.
A hidrogén buktatói
Ez mind szép és jó, de van egy kis bökkenő. Hidrogén nem terem a fán, elő kell állítani. Bár a hidrogénből elméletileg korlátlan mennyiséggel rendelkezünk (ott van a vízben, a földgázban, a háztartási hulladékokban), előállítása, nagytételű gyártása nehézkes, és komoly energia befektetéssel jár. Addig a kőolajfeldolgozók nem állnak át hidrogéngyártásra, amíg nincs tömegyártás hidrogénautókból, a hidrogénautókat pedig addig nem fogják gyártani tömegével, amíg nincs megfelelő töltőállomás, mert mire is megyünk egy méregdrága környezetvédő autóval, ha üzemanyag nélkül használhatatlan?
Az ördögi kör bezárulni látszik, de a GM azt ígéri, belátható időn belül lesz megoldás. Részükről akkor éri meg tömeges gyártani a Sequelt vagy ehhez hasonló autót, ha megfelel a vásárlói igényeknek és megfizethető. A Sequel teljes mértékben használható, csak még borzasztóan drága. Állítólag 2010-re már képesek lesznek kisebb autót gyártani, ami akár a mai dízelek árában kerülhet piacra. Nagyon várjuk!
