Érdemes megjegyezni ezt a két városnevet: Eisenach és Zwickau. Innen jöttek a két, majd később a négyütemű Trabantok, Wartburgok. Itthon, de még az NDK-ban is éveket kellett rájuk várni, és ha végre megvolt a család leendő kedvence, akkor már az sem számított, hogy a szinte földöntúli hatalommal bíró merkúrosszaki éppen strandkorlátkék, esetleg honeckerbarna darabot tolt az ember arcába, pedig fehéret szeretett volna.
Már egyre fogy azoknak a száma, akiknek az első saját autójuk egy igazi papírjaguár volt, akik ezen tanulták meg a vezetéshez és a kétütemű autózáshoz elengedhetetlen alapvető műszaki ismereteket, valamint a csavarhúzóval, kalapáccsal és voodoo varázslatokkal történő autó-lélektani alapokat, de szerencsére még vannak páran.
A vég
A Trabantok kora 1991. április 30-án járt le végérvényesen, a zwickaui üzemben ekkor gördült le a szalagról az utolsó belőle. Érdekes, hogy a végső 444 darabot három évvel a gyártás leállítása után dobták piacra, egy befuccsolt török importőr csődje miatt. Ezeket a példányokat aztán főként gyűjtők kaparintották meg. Az utolsó 38 ezer darabos négyütemű motorral felszerelt sorozattal együtt. Ekkorra már több mint 3 millió Trabant jutott az akkori NDK és a baráti szocialista országok útjaira.
Mi van helyettük?
Ha manapság is az egyik legolcsóbban megvásárolható, fenntartható autót vesszük használható alternatívának, akkor szinte csak a Suzuki jöhet szóba. A viccekben már amúgyis átvették a trabantosok helyét a suzukisok, és valljuk be, a kis méret mellett a lóerőkben egyre erősödő autóparkban is a Suzuki áll a legközelebb a kétütemű papírjaguárhoz. Jó, jó, tudjuk, hogy a Suzukinál van olcsóbb Dacia is, de azt mérete és aránylag friss megjelenése okán hagyjuk ki, a Trabi-alternatívák sorából.
Hogy meddig lehetnek még köztünk, és hogy kitiltják-e valaha az utakról a kétütemű autókat, lapozás után kiderül. (Sajnos az összes piros lapozásra ingerlő „tovább” gombot a mindenható dizájnerek öszegyűjtötték, leadrálták és komposztálták. Marad ott alul az a kicsi kettes. Katt!)
Meddig maradhatnak?
Egyes hírek szerint legfeljebb 2008-ig húzhatják az öreg kétüteműek, mert az akkor életbelépő szigorúbb károsanyag-kibocsátási értékeket már nem tudják majd teljesíteni. Elsősorban a szénhidrogén kibocsátási határérték változása jelentheti majd jó néhány jármű rögös életútjának a végét, – tapasztalatok szerint egy kétütemű motor, ha minden más előírásnak meg is felel, szénhidrogénből így is közel 100-szor annyit juttat a légkörbe, mint egy modern benzinüzemű motor – de megfelelő katalizátorral még további üzembentartás is elképzelhető. Ennek ára 30 000 forint körül mozog, így a beszerelése nem annyira költséges, de néhány kétütemű-tulajdonos tapasztalata alapján ezeket legfeljebb a zöldkártya megszerzésének idejére érdemes felszerelni, mert igazából semmiresem jók.
A törvény illetve a szigorítás szükségességét sokan megkérdőjelezik, hiszen Európában sehol sem volt kötelező a katalizátor felszerelése. Ehelyett mindenhol megvárták, míg ezek a környezetszennyezőnek tartott kétüteműek folyamatosan maguktól kikopnak a közlekedésből, hiszen akiknek ilyen járművük van, azok minden bizonnyal nehezen viselnék el az átalakítás, a felújítás, ne adj’ Isten az új autó vásárlásának költségeit.
Trabantosok, Wartburgosok egyre kevesebben vannak, manapság már alig találkozni velük az utakon, ugyanakkor érdekes, hogy a hasonlóan büdös, kétütemű robogók, vagy akár a 600 köbcentiméter körüli öregebb kétkerekűek zöldkártya nélkül továbbra is minden korlátozás nélkül forgalomban maradhatnak.
Zöldkártya szempontjából a muzeális minősítésű autók tulajdonosai – lassan szinte mindegyik kétütemű eléri ezt a kort – jó helyzetben vannak, ha OT- (Oldtimer) rendszámos az autójuk, akkor nem kell nekik környezetvédelmi igazolólap, sem a vizsgáztatáskor, vagy a vele kapcsolatos egyéb hatósági eljáráshoz. Ha azonban nem OT-s forgalmi rendszám van az autón, akkor a minősítő igazolvánnyal igazolni kell a veteránminősítés meglétét, mind igazoltatáskor, mind vizsga esetén.
Turmixgép, vagy plasztiktapír
A Trabantok gyártása Zwickauban 1955 és 1991 között folyt, míg Wartburgokat szintén 1955-től 1991-ig szereltek össze az 1896-ban alapított eisenachi üzemben. A futószalagok leállítása után azonban a két nagy múltú gyár sorsa eltérően alakult. A korábban magából Trabantokat ontó üzem legújabbkori története a Volkswagen-konszernhez köthető, 1991 óta több mint 2 millió Volkswagen és 6 milliónál is több VW-motor készült el a százezres lélekszámú városban, így nem szakadt meg a szász autógyártás több évtizedes tradíciója.
Ezzel szemben a nagy költségekkel elkészített VW-motorokkal felszerelt Wartburgok utolsó legyártott darabja után az eisenachi gyár lehúzta a rolót. Még a Mitsubishivel folytak tárgyalások, de ezek zátonyra futása után Türingia legnagyobb autógyára végleg bezárta kapuit, azonban a Wartburg szülőhazájában sem szűnt meg az autógyárátás. Eisenachban, három nappal a hivatalos német újraegyesítést követően, az Opel folytatta az autógyártást. 1990 októberétől Vectrákat szereltek össze, majd 1992-re elkészült egy vadonatúj üzem, ahol jelenleg az új Corsa készül.
A szomorú véghez nagyban hozzájárult a Berlini Fal leomlása is, hiszen a korábban több éves várakozási idő után megszerzett spártai felszereltségű modellek helyett a néhai NDK polgárai előtt is megnyílt a nyugati autópiacok bőséges kínálata.