Történt egyszer, hogy Zoltán német kollégáival ebédelt valahol a céges kantin egyik sarkában lévő asztalnál, amikor Thomas – az egyik német kolléga – a következőt mesélte. „A gyarapodó létszám miatt úgy döntöttem, beruházunk egy Volkswagen Sharanba, így megválok hőn szeretett 318-as E36-osomtól. Jó lett volna ha beszámítják a régit, de a piszok kereskedőnek volt pofája 400 eurót (kb. 100 ezer forint) felkínálni a BMW-ért.”
Zoltán szeme azonnal felcsinált és habozás nélkül rávágta: „Thomas, ih gébe dir 1000 ajró für dasz autó” ( Tamáskám, én megadok a roncsért egy ezrest is). Mivel Thomas még nem heverte ki a megrázkódtatást, amit a patent állapotú BMW-ért felajánlott pitiáner összeg okozott, a 250 százalékos felárra azonnal rábólintott és kezet nyújtott. Sőt hirtelen felindulásból bónuszként felajánlott egy szinte új Thule tetőbokszot, és egy garnitúra téli gumit is felnistől (meg egy komplett nyárit is).
Az átadásig eltelt még néhány hónap, amíg Zoltán szorgalmasan böngészte a híres német mobile.de és autoscout24.de oldalakat, ahol a hasonló állapotú, korú és motorizáltságú BMW-k bizony 2-3,5 ezer euró (kb. 500-870 e Ft) között mozogtak. Kis félsz is kialakult benne, hogy az eladó majd meggondolja magát, de nem így lett.
Thomas nem akart bíbelődni a hirdetéssel, mert egy korábbi esetnél az eladás után még hetekkel is hívogatták őt a román és egyéb nemzetek (magyar) rossz arcú nepperei, akik a már rég eladott autóra pályáztak. Thomas csak a tetőboxot bánta meg kicsit, de mivel kezet ráztak az üzletre, nem vonhatta vissza a szavát. Nem is vonta.
Zoltán kulccsal a kezében érkezett egy fapados járattal Stuttgartba, ahol a parkolóban az adott helyen meg is lelte új szerzeményét, a 12 éves 318i-t egy üveg felpántlikázott pezsgővel az ülésen. A tulaj előzékenyen leíratta nevéről a BMW-t, sőt rá is szerelte a piros színű, ideiglenes rendszámot, ami már Zoltán nevére szólt, és 156 euróért 2 hétig volt érvényes. Heti nagyjából 100 euróért hosszabb időszakra is kérhető a rendszám.
A korát meghazudtoló állapotú BMW gond nélkül haza is ért, és a mai viszonylatban kevéske 115 lóerejével is beleszaladt néha a német autópályán a 190-be, még a hűtőszekrény méretű tetőboksszal is, plusz a betuszkolt nyolc gumival. A repjegy, a rendszám és a benzinköltség összesen 90 ezer forintot kóstált.
Cécó a papírokkal
Nem egyszerű, nem két fillér, és nem fél óra, amíg forgalomba helyeznek egy külföldről begurított autót ma Magyarországon. Lesz pár ősz hajszálunk mire végzünk, és rámegy jó néhány nap szabadság, és sajnos irreálisan sok magyar forint is. Állítólag sokat segít a tudat, hogy harmad áron jutottunk az autóhoz.
A történet hömpölyög tovább a következő oldalon
Első körben azon kijelölt okmányirodák egyikét kell felkeresni, ahol elindíthatjuk a származási vizsgálatot. Ehhez a forgalmit kell leadni, plusz egy 2 nyelvű adásvételi szerződést. Zoltán bölcs ember módjára egy magyar és egy német nyelvű adásvételivel jelent meg, melyek ugyan pontosan ugyanazokat az adatokat tartalmazták, de másképp voltak tördelve. Ez persze azonnal szemet szúrt a rendkívül éber ügyintézőnek, és azonnal meggyanúsította hősünket mindenféle csúnyasággal. Ha így jár az ember, három dolgot tehet.
1. Gutaütést kap helyben, így a továbbiakban az örökösök folytatják a procedúrát.
2. Elmegy az OFFI-ba (Országos Fordítói és Fordításhitelesítő Iroda), ahol néhány tízezerért hitelesen lefordítják az egyoldalas szerződést
3. otthon trükközik egy kicsit a szövegszerkesztővel és megpróbálja rávarázsolni egy szerződésre a két külön nyelvet (mondanunk sem kell, hogy Zoltánban ezen megoldás fel sem merült).
Ezután 8400 forint befizetése után távozhat is az okmányirodából.
A következő lépcső a műszaki vizsgáztatás, ami a hagyományos módszerekkel legalább 1-2 hónap. Zoltán egy vizsgáztatásra szakosodott nepper segítségét kérte, aki plusz 10 ezerért néhány napon belül szerzett időpontot. Így nem kellett az érvényessége végéhez közelítő rendszám miatt aggódnia, és esetleg újabb pénzt költeni a szállításra.
Az integrált műszaki vizsgát is magában rejtő vizsgálaton 42 ezer forintért csont nélkül suhant át a 10 évnél is öregebb hibátlan állapotú BMW. Maga a vizsgabiztos is ajánlatott tett az autóra, mondván, ilyen szép állapotú „bömbit” még nem is látott. Az üzlet nem jött össze, viszont a költségek mostanra felugrottak 400 ezerre, és a regadó még hátravan.
Brutális a regadó
Miután a műszaki vizsgán megállapították, hogy az autó az Euro2-es károsanyag-kibocsátási normát tudja, egy köteg pénzt felmarkolva lehetett indulni Csepelre a vámhivatalba, ahol röpke félnapi papírtologatás, osztás, szorzás után megszületett a sokkoló összeg: 362 ezer forint (plusz 450 Ft pénzforgalmi illeték), azaz másfél BMW-nyi összeg. A közelben lévő OTP-fióknak álcázott vámpénztárban boldogan (és jelentősen) járult hozzá az államháztartás helyrebillentéséhez.
Öröme csak akkor csökkent egy kicsit, amikor a helyszínt elhagyva fejben kiszámolta, hogy a 250 ezres autó már 760 ezerben van. És az állami lehúzás sorozat még nem is ért a végére, igaz már nem sok hiányzik ahhoz, hogy magyar rendszámmal gurulhasson (driftelhessen) az autó a forgalomban.
Egy 18 500 forintos eredetvizsga után újra lehet menni az okmányirodába a most már jelentős paksamétával együtt, ahol 6500 forintért egy pár rendszám, még 6000 ezerért pedig egy forgalmi üti a kellően kitartóak markát. Ezzel négy hét és 540 ezer forint kiadás után lezárult az ügyintézés, az autó innentől hivatalosan is részt vehet a Magyarországi közlekedésben.
250-ből 800 ezer
Az 1000 eurós BMW-ből több mint 3 ezres lett, de Zoltán nem bánkódik túlzottan. Ha nincs szerencséje nagyjából ennyiért jutott volna hozzá Németországban, amiért már nem érte volna meg hazahozni. Ennyiért kötelező volt, mint ahogy megtartani is, és esetleg évek múlva veszteség nélkül tovább adni. A családi G-Astrának így menni kellett.
U.i: Thomas barátunk azóta is minden egyes budapesti látogatásakor bánatosan megállapítja, hogy mennyivel jobb autó a Bömbi a Volkswagennél.
