Ha az Egyesült Államokban a nyugati parton jár az ember, jó eséllyel az angyalok városában, Los Angelesben landol a LAX-on. A reptér körüli szürke koszos épületek és városrész viszont egyáltalán nem emlékeztet a mennyországra, sőt arra a fényűző életmódra sem, amit a tévén keresztül látva addig elképzeltünk. Más a helyzet Beverly Hillsben vagy Hollywoodban, de valahogy az összkép mégis lehangolóbb a vártnál.
Nem úgy Las Vegas. LA-től 6-7 óra kocsikázásra találjuk a kaszinóvárost, ami egyben a turisták legkedveltebb úti célja is. Persze ha reálisak akarunk maradni, akkor hozzátesszük, hogy ide kizárólag sötétedés után érdemes érkezni. Nappal Vegas sem az igazi, igaz a főutca, a Las Vegas Strip, akkor is inkább egy filmstúdió részleteire emlékeztet, mint egy valódi városra.
Mégis a New York-i Brooklyn híd, a párizsi Eiffel-torony, és az egyiptomi piramisok mása is sokkal jobban mutat éjszaka, amikor fényáradatban úszik az egész város, és szinte nappali világosságot biztosítanak a neoncsövek. Még szerencse, hogy a kaszinók 24 órán át üzemelnek, és mivel nincs rajtuk ablak sem, odabent könnyedén átvészelhetőek az unalmas nappalok.
A Strip közepén találunk egy autókölcsönzőt is, ahol a Rolls-Royce Phantomtól, a Dodge Viperen keresztül drágábbnál drágább sport- és luxusautók kölcsönzésével múlathatjuk az időt, ha éppen szerencsés napunk volt aznap, vagy teletömött zsebekkel érkeztünk a városba.
A legenda
Mi nem Rolls-Royce-szal, nem is egy Dodge Viperrel, de Amerika kedvenc izomautójával, egy 2007-es Ford Mustanggal közelítettünk Las Vegas felé. Aki egy igazi, jó Mustangot akar bérelni, annak érdemes a Hertzet választania, aki kisebb költségvetéssel dolgozik, annak egy olcsóbb kölcsönző is megteszi. Ahogy nekünk is.
Kis szerencsével még egy akciót is kifog az ember a bérlésnél, miközben épp egy Toyota Corolla papírjait töltögeti. Aznap épp így jártunk, napi plusz 10 dolláros felárral egy bordó Mustang kabrióval hagytuk el a kölcsönzőt.
Ilyen mosollyal és izgatottsággal talán még soha nem közelítettem egyetlen autóhoz sem. Abban a pár másodpercben valahogy minden híres film és képkocka bevillant, miközben a pár emelet magasságban leszállásra készülődő repülőgépek majdnem leszakították a fejem.
A távirányítós központi zár errefelé még nem divat, úgyhogy a kulcslyukban kapirgálás után jutottunk csak hozzá az autóhoz, de onnantól olyan büszke voltam rá, mintha a sajátom lett volna. A sötétben kitapogattuk a vászontetőt rögzítő hevedereket is, és gombnyomásra máris előtűnt a csillagoktól hemzsegő égbolt.
A következő pillanatban mély robajlás közepette életre keltek a hengerek, de ahogyan számítottam rá, csak hat darab. A 2007-es Mustang két szívómotorral került forgalomba. Az egyik a négyliteres V6-os, a másik a 4,6 literes V8-as. Persze utóbbi is eltörpül a maga 300 lóerejével a valaha készült legerősebb széria Mustang mellett, ami az 500 lóerős, 5,4 literes kompresszoros GT500-as. Mi be kellett érjük 210 lóerővel.
Olcsó műanyagok, szeles utastér
Nem véletlenül olyan népszerű Amerikában a Mustang. Hiába a jólét, az emberek errefelé nem szeretnek sok pénzt költeni az autózásra. A Mustangra nem is kell. Nagyjából olyan árban van, mint Európában egy közepesen felszerelt Fiesta. Ennyiért tényleg nagyon lehet szeretni.
Pedig ha felszáll a köd a szemünk elől, láthatjuk hogy a Mustang ránézésre sem minőségi autó, inkább életérzést nyújt. A műanyagok egyszerűek és fényesek, a króm nem króm, a retro stílusú műszerfal pedig kiábrándító, pláne hogy csak 120 mérföldig (200 km/óráig) skálázott.
A Mustangot ugyan errefelé is kézi váltóval kínálják alaphelyzetben, de kölcsönzői autóról lévén szó, nekünk sajnos csak 4 plusz overdrive-os automata jutott. Ebben a kombinációban izomautónak közel sem nevezhetjük a Mustangot, mert a lámpánál a V8-as mikrobuszokkal is meggyűlhet a bajunk, ha éppen keménykedni akarunk. A köbcentikkel és az alacsonyan ébredő nyomatékkal sem vagyunk beljebb.
A kanyarodás szintén nem az alap Mustang erőssége, a gumik már kis sebességnél is sírnak a sarkoknál, egy látványos faroláshoz pedig nincs elég erő a motorban. Talán a viszonylag közvetlen kormányzás idézi csak az európai Ford-modelleket, de ez édeskevés egy igazi sportautóba.
Kabrióként már valamivel jobban funkcionál a legendás járgány, felhúzott ablakokkal viszonylag elfogadható mértékű szél tombol csak az utastérben, sőt a tető sem a csomagtérben foglalja a helyet. A vicc az, hogy zárt tetővel sem volt sokkal jobb a helyzet, mert a mi példányunkban egy centis rés tátongott az első és hátsó ablakok között, ahonnan idegesítő szélzaj és hűvös jutott a beltérbe.
A beszűrődő zajokat a hifi sem volt képes elnyomni, mert az olyan gyengén szólt, amit új autóban az öreg kontinensen már nem divat eladni. Még szerencse, hogy a tájképpel mindenért kárpótolt.
Mégis irigykedem
Bármennyire is kiábrándító a fapados Mustang, azért mégis csak irigykedem. A V6-os modell egyáltalán nem kellene, de gyanítom, hogy a GT500-asról másként vélekednék. Márpedig itt az sem kerül sokkal többe 5 millió forintnál. Emberek! Egy 500 lóerős V8-asért? Naná hogy kéne!
Talán legközelebb azt is kipróbálhatjuk, ha szerencsésebb lesz a lapjárás. Addig is egy jó tanács a szerencsejátékosoknak. Mivel a kaszinókban 10 dolláros alaptétnél kisebb összeggel szinte lehetetlen leülni az asztalokhoz, maradjuk inkább az automatáknál. Különben gyorsan és sokat fogunk veszíteni.
