A reggeli csúcsban szenvedve szöget ütött a fejünkbe, hogy vajon van-e értelme állandóan kerülőutakon gondolkodni, folyamatosan mozgásban tartani a kocsit. Hamarabb érünk így célba, vagy ez csak hamis illúzió?
Mivel a szerkesztőségben nem tudtuk egyértelműen eldönteni mi is lehet az igazság, felkerekedtünk és kipróbáltuk mindkét módszert. Két autóval, két sofőrrel, több útvonalon, de mindig azonos időben.
Csapjunk bele
Tesztünkben néhány, dugóban erős útvonalat néztünk ki magunknak, ahol kipróbálhattuk, melyik vezetési stílus a nyerő. Egyikünk Suzuki SX4 szedánban, egy igazi magyar managerautóval vágott neki a távnak, nagyjából olyan tempóval és lelki-nyugalommal, amit egy ciklámenszínű öltönybe burkolózott területi képviselő mondhat magáénak, aki éppen egy raklapnyi, lejárófélben lévő aloeverás végbélkúpon akar túladni.
Szóval izgatott, minden perc számít, és nagy valószínűséggel gutaütést kapna, ha csak pár percig is a sorban kéne vesztegelnie a boldog értékesítés helyett. Sofőrünket a vezetés közbeni hasba akasztó telefonhívások imitálásáról sikeresen lebeszéltük.
Másikunk bamba idegenként, minimális helyismerettel, szigorúan a legforgalmasabb utakon vágott neki a reggeli csúcsforgalomnak, a kerülőutaktól, racionális levágásoktól szigorúan eltiltva. Rádióján az összes programhelyre a Bartók rádiót rögzítettük és bíztunk benne, hogy jóérzésű műsorszerkesztő reggel nem tesz adásba egyetlen Wágner-művet sem, ami emberünket a valkűrök lovaglásához hasonló haladásra ösztökélné.
Eredmények
Kezdeti feladatként a budai szerkesztőségből a délutáni csúcsban kellett eljutni Észak-Pestre a lidérces forgalmú Árpád híd érintésével. Egyikünk békésen, sorsába beletörődve haladt a tömeggel, míg a másik versenyző egyfolytában új és új lehetőségeket keresett.
Az első felvonás végeredménye meglepő módon csupán egyetlen perc előny az izgága stílus képviselőjének.
Mindez annak ellenére, hogy egy kilométerrel hosszabb is volt ez az út, mint a legegyértelműbb irány. Visszafelé pedig az egyperces előny is köddé vált, a mélygarázs előtti sorompónál egymás mögött várták, hogy végre feltáruljon a kapu. Nem vagyunk elégedettek az eredménnyel, így másnap reggel új, hosszabb, nehezebben járható távon indulunk.
A hosszabb út tanulságaira a kattintás után derül fény
Ezen a reggelen délpestről startoltunk, a cél ugyanúgy a szerkesztőség. Indulás után hamar a Nagykőrösi út forgatagában találta magát a két autós. Egyikük helyismeretével és a napi bejárás rutinjával felvértezve bátran vetette magát a kis utcákba, míg másikuk megadóan várt a sorára. A bajok azonban nem is itt, hanem a Lágymányosi híd környékén kezdődtek.
Már a hídról is tisztán látszott a rakpart járhatatlansága, de sajnos ott kellett mennie, még akkor is, ha szíve szerint a rakpartnak még a közelébe sem ment volna. Hiába, ő a birka, mennie kell a többiekkel, ha tetszik, ha nem.
Az irodába végül a leleményes autós futott be korábban, előnye pontosan tíz perc volt, amiért cserébe három kilométer pluszt kellett kocsikáznia. Araszolva sem tartott tovább a menet 51 percnél, pedig mi az előzetes tippek alapján tetemesebb különbséget jósoltunk volna.
A pszichológus válaszol
Hogy a dolog lélektanát is megértsük, megkérdeztük házi lélekbúvárunkat, mit lát a kétféle embertípus mögött. Nos az állandó menéskényszerre egyszerű magyarázatot kaptunk, az emberek nagy többsége ugyanis úgy érzékeli, hogy az idő lassabban múlik, ha a kocsi egy helyben áll. Az ok egyszerű, haladás közben több inger éri a sofőrt, nem érzi azt, hogy már az idők kezdete óta úton van.
Az extrovertált, vagy sajtkukactípusú vezetők ingerküszöbe magasabb, így ők egyszerűen belebolondulnak a lassúságba, nekik feltétlenül muszáj mozgásban lenniük ahhoz, hogy jól érezzék magukat, még akkor is, ha ezzel egy perccel sem érnek el hamarabb úti céljukhoz. Nekik így jó, különben megőrülnek.
A másik végletbe tartozók, – főleg a középkorú hölgyek – pedig nem képesek feldolgozni azt, ha valami kizökkenti őket a mindennapos rutinból. Ők akkor is a bejáratott úton fognak haladni, ha meteor hullott a fél kerületre és mindenki levágott fejű csirkeként menekül amerre lát.
A kerülőutakon portyázás mérsékelt hatékonysága ellenére ne ragaszkodjunk mindennap ugyanahhoz az útvonalhoz. Bármikor jól jöhet, ha fejben van néhány alternatív lehetőség is a haza, iskolába, vagy éppen a munkába jutáshoz, hiszen sosem tudhatjuk, mikor törik el egy gigászi vízcső a mélyben, vagy mikor áll keresztbe egy vasércet szállító kamion kedvenc utunkon.
Ilyenkor pedig igazán vacak órákat tölteni egy fémdobozban ücsörögve, ahelyett hogy egy egyszerű kanyarral kikerülnénk a bajt.
