Autóink koppant, kopott, lelakott hatását az utastérben legtöbbször a sokat érintett felületek elnyűvése okozza. Ilyen a hámló kormány és váltógomb, a szakadozott váltószoknya, és persze a kifényesedett, napszítta kézifékkar. Ezek helyrehozatala, akár új darabbal, akár felújítva, már egy tankoláshoz mérten sem képvisel nagy költséget. Én a közelmúltban egy kézifékarral vonultam oda angyalföldi kárpitosomhoz, Imréhez. Igazán nem az én markolatom volt, azt már korábban cseréltem és hozzá illő kézifékszoknyát is varrattam, némileg frissítve öreg vasam hangulatát.
De vissza a lényeghez: a kézifékkarról lenyúztuk otthon a fekete perforált bőrt, hogy az autó utasteréhez jobban passzoló kéket varrassunk rá – egy esztergált, krómozott, polírozott alumarkolatról van szó. Azonban elég nehéz volt megfelelő bőrdarabot felhajtani, mert nem túl gyakori a kék bőr, mint igény, legalábbis az autóban. Imre bútorokat is kárpitoz, meg mindent, ami kárpitozható, így bíztam benne, hogy lesz nála egy kis kékség. Volt, így nem kellett barátom kanapéjáról lenyesni.
Előugrott a kék bőrdarab, kárpitosom lemérte a kézifékkart, és rögtön jött a kérdés, mármint a széle eldolgozásának a kérdése. Ugyanis az új bőr vastagabb volt a réginél, így félő, hogy beszegve túl duci lesz a két végénél. De vállaltuk a félelmetes kockázatot, mert szegetlenül biztos hogy hamar felpöndörödne a két széle. Mégiscsak gyakran taperolt felületről lévén szó. Egyébként ha valaki itt ultraprecíz mérésre, szabásra, szabásmintára gondolna, az mellément. Sac per kábé a lényeg, gyakorlott szem millimétereket belő. Így működik, mármint ilyen kis dolognál. A szomszéd báró S Mercijében a bőr szépen szabásminta szerint alakul. De ez egy pár ezres kis meló, gyorsba kérve.
Szóval gyors szabás, majd még gyorsabb szegés – nem fusi a munka, nagypapám szabó volt, így van szemem a dologhoz. Majd jön a számomra kicsit kiábrándító része, a ragasztás. Persze a ragasztó szaga jó, és még a gyári új autókon is mindent ragasztanak, csak erről mindig az áltis technikaórák jutnak az eszembe, mikor a Zöldi Andi ette a Technokolt – persze sutyiban, félig a pad alá bújva, kapott is egy beírást. Szóval Imre ragasztott, hogy mivel, az titok, mert egy csomóféle ragancs szétszedi a bőrt, a vásznat, ez meg olyan spéci kárpitos-cucc.
És itt jön a dolog tényleg gyors része, mert a ragasztó gyorsan köt. Pontosan kell illeszteni, hogy ne legyen ragasztós minden, és ne kelljen visszaszedni a bőrt, mert amit egyszer a spéci ragancs megfogott, az meg van fogva. Szépen ráillesztette a kárpitos a bőrt a karra, a két széle összefeküdt, mint a mesében és jöhetett a míves szakmunka, a két rész összevarrása. Ez úgy ment, mint a kormánybőrözésnél.
Tehát még a szegésnél a bőrdarab később összeilleszkedő két széle is kapott egy-egy egyenes varrást. Ennek a varrásnak az öltéseit öltötte össze görbe tűjével Imre. Elmagyarázta hányféle díszvarrást lehet ezzel a görbetűs-szegős módszerrel készíteni, meg is mutatta, de nem feltétlenül emlékszem a részletekre. A képen látni melyiket választottam.
Végül jött egy kis tisztogatás, és mehettem isten hírével, miután letettem az asztalra a zsetont. Azt nem mondom meg, hogy én mennyit fizettem, mert fals dolog lenne, ősi kapcsolatunk miatt komoly kedvezmény a jussom. Külsős idegennek is kijön 10 rugó alatt a történet, és ugyanígy alig megy rá cirka egy óra. Más kisebb munkákon is érdemes elgondolkozni, például a kormánybőrözés (a munkaigénye fél-egy nap, költsége 15 000 Ft körül), váltószoknya, kézifékszoknya varratás (8000-14 000 Ft), persze az igazi egy teljes újrakárpitozás, de az nem áll meg 200 000 Ft alatt.
Nem akartam leírni, de otthon is meg lehet próbálkozni a kisebb dolgokkal, de nem ígérem, hogy nem lesz kudarcélmény. Én is varrtam bőrből huzatot a régebbi kocsim biztonsági öve alsó csatjának a nyelére, de a végét fél tekercs szigetelőszalaggal dolgoztam el, ami nem feltétlenül a profi munka jele. Szóval a kárpitos nem véletlenül kárpitos, aki meg nem az, az nem véletlenül nem az.
