Már az elején fontos definiálni, mit is értünk terepjárós alatt. Két egymástól könnyen megkülönböztethető alfajt különböztethetünk meg, amelyek mind viselkedésükben, mind külső ismertetőjegyeikben is alaposan elütnek egymástól.
Az elsőbe azok tartoznak, akik szeretik a 4×4-es vasakat, valami érthetetlen okból kifolyólag kötődnek hozzájuk. Néha szükségük is van az autó nyújtotta extra tudásra – vacak földúton kell haza, vagy a telekre menni, esetleg a munkához nélkülözhetetlen a terepjáró. Ebbe a csoportba sorolnánk a sportbolondokat is, akik képesek versenyről versenyre járva többször is keresztülszelni az országot.
Ismertetőjegyeik: terepgumi acélfelnin, dízelmotor, ágkarcok, a rászáradt tőzeg és a kisebb horpadások is jól állnak neki.
A másik, a terepjárósok megítélése szempontjából sokkal veszélyesebb alfaj, az urbánus ökör aki csupán a kompenzáció kedvéért ül valami igazán méretesbe és a legnagyobb offroad kalandja az, hogy beállhat egy belvárosi virágágyásba, vagy terrorizálhatja a suzukisokat.
Ismertetőjegyeik: alufelni, peres gumi, krómfellépő, csillogó metálfény, halmozottan hátrányos helyzetűeknél ültetett futómű. Esetenként még mozgássérült igazolványt is találhatunk az ablakban.
Nyugodtan ide számolhatjuk az erdőkben rendszám nélkül garázdálkodókat is, bár egy terepjárót sokkal nagyobb eséllyel lehet fülön csípni, mint egy quadot, vagy kétkerekű bokorugrót.
Eltapos, összetör, megöl
Azok kedvéért, akik azt hiszik, – mert fizikaórán a köpőcsövezés vagy a telefonnyomogatás vonzóbb elfoglaltság volt – hogy veszélyesebb a család életére egy két és fél tonnás terepjáró, mint egy száguldozó (1,8 tonnás) sportkocsi, eláruljuk, hogy nem így van.
A sebesség veszélyesebb, mint a tömeg, ha a terepjáró 100-zal halad, akkor a 167-tel száguldó sportkocsinak kétszer akkora mozgási energiája van. Ennek a becsapódásakor dupla akkora energiát kell elnyelnie az autónak, mint a jóval nehezebb, de lassabban haladó terepjáróval történő ütközésnél.
Az általános vélekedéssel ellentétben az sem biztos, hogy valaki egy magasépítésű, alvázas járgányban nagyobb biztonságban van, mint egy tisztességes személyautóban.
Tájidegen?
Szerintem egy csillivilli sportkocsi legalább annyira tájidegen a városi, sebességkorlátok alatt nyögő környezetben, mint egy retkes terepjáró. Csak míg az előbbihez az emberek olyan fennkölt gondolatokat társítanak, mint a száguldás, erő, gyorsaság, addig egy mackós 4×4-esben azonnal a kénköves bűzt árasztó gonoszt látják, ami mindent letapos, kivasal, megöl.
De ha jobban belegondolunk, egy E 63 AMG 22 literes fogyasztása mellett még a valóban borzalmas méretűre nőtt Land Cruiser is mindössze 12 liter gázolajjal elpöfög. No, akkor melyikből is jöhet több CO2?
Kattintás után tuti tippek jönnek, ahol bátran, büntetlenül lehet terepezni
Vannak olyan szélsőséges vélemények, amelyek szerint üzemszerű helyváltoztatásra bőven elegendő lenne 100-120 lóerő is. Minden, ami efeletti teljesítménnyel bír, már az értelmetlen luxus kategóriájába tartozik.
Vasútbolond barátaim szokták az orrom alá dörgölni, hogy sínen egy lóerőre nemritkán akár egy tonna is jut, míg a gumikerekű kategóriában ez az arány sokkal kedvezőtlenebbül alakul. Bár kétség nem fér hozzá, hogy sokkal szórakoztatóbb, ha minél kevesebb tömeg jut egy-egy lóerőre.
Mindent szabad, ami nem tilos?
De azt se feledjük, hogy itthon, – mint általában Európában szinte bárhol – néhány extrém helyzettől eltekintve teljesen felesleges igazi 4×4-es autót venni, mert nincs rá szükség, nincs hol használjuk. Ebből adódik, hogy akinek már van terepjárója ne adj’ Isten ez a hobbija, az nagy bajban van, ha valahol önfeledten, sárban szeretne fetrengeni.
Szerencsére évente számtalan kisebb-nagyobb rendezvényen élhetik ki magukat – kis túlzással minden hétvégére akad valamiféle legális keretek között bonyolított terepmóka – illetve a helyi terepjárós klubok által szervezett túrákon túrhatják a lápot büntetlenül.
Nevelő jelleggel olyan programokat is szerveznek, ahol a 4×4-es autóval rendelkező átlagos vezetőket kicsit gatyába rázzák, megmutatják nekik mire is képes az alattuk szolgáló vas. A tapasztalatok szerint ezek a sofőrök később a városi forgalomban sokkal kulturáltabban vezetnek, mert tudják, nem az az ő terepük és arra is figyelnek, hogy viselkedésük alapján a többi autós ne mossa össze a két 4×4-es kasztot.
Irány kelet!
Ha ezek a programok nem elégíti ki a sofőrt, akkor maradnak a környezetvédelemben – vagy éppen az infrastruktúrában – még kevésbé képzett szomszédos országok, ahol vagy könnyebben találni autózásra alkalmas terepet, vagy egyenesen szükség is van a kocsi különleges képességeinek kihasználására.
Erdélyben, Kárpátalján csodálatos helyeken lehet autózni és itt a legtöbb helyen tényleg indokolt a tekintélyes hasmagasság, a felező, vagy éppen a rücskös terepgumi. Egy hasonló túra azonban már alaposan megtizedeli a jelentkezőket, hiszen ez már valódi kaland. A szomszédba bárki átugrik pár órás terepezésre, de a többnapos, nem ritkán keserves tempóval megtett úttól csak a legelszántabbak nem riadnak vissza.
Aki nem akar külföldre menni, annak sem kell örökre az aszfalton senyvedni, nekik külön erre a célra épített pályák állnak a rendelkezésükre, ahol gyakran felkészült, profi sofőrök értő vezényletével – akár bérelt autóval – tehetik próbára saját vagy éppen a gép képességeit.
Akiknek lehet
A magányos, autós erdőjárásnak megálljt parancsolnak a természetvédelmi területek, illetve a főként magántulajdonban lévő erdészeti utak is, meg persze az Erdőtörvény is. Pedig ahol 6×6-os teherautókkal forgolódnak a földúton, ott sok bajt nem okozhat egy mezei terepjáró. Gondolnánk mi. Pedig nem így van.
Vannak helyek, ahonnan még a mezei bakancsos turistát is kiparancsolja a hatóság, – ritka természeti értékekre hivatkozva – ezekre a területekre egyedül a természetvédelmi őrök hajthatnak be. Ők és a minden bizonnyal roppant hasznot hozó vadászok azok, akik nem zavarják a környék élővilágát, amikor terepgumikkal szaggatják fel az ősgyepet, riogatják a kis szőrős és tollas jószágokat.
Hasonlóan „ártalmatlanok” a favágók által szétszórt sörös és pillepalackok, vagy éppen a láncfűrészekhez használt motorolajos flaskák, az évtizedes erdészeti gépekből patakokban csörgedező motor- és hidraulikafolyadék.
Szóval nem kell bántani a valódi terepjáróst.
